Keresés
Close this search box.
Keresés

Ismered Terézvárost? Gyere, tedd próbára 6. kerületi ismereteidet a Pub’s Culture által vezetett kocsmakvízen!

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Jelentkezés 4 fős csapatok számára fél órával a program előtt. Az egyéni jelentkezők megfelelő létszám esetén helyben alakíthatnak csapatot. Kérünk mindenkit, érkezzen pontosan, mert a játék elkezdése után már nem lehet csatlakozni a kvízhez.   A projekt a Budapest150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.

„…Budapest főváros név alatt…” Mit adott Terézváros Budapestnek? – avagy pillanatfelvétel a 150 évvel korábbi Terézvárosról, Katona Csaba történész előadása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

1873-ban, 150 évvel ezelőtt jött létre Budapest, amely nem „csak” Magyarország, hanem a birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia Béccsel egyenrangúnak tekintett fővárosa is lett. A határozott szándékot mi sem jelzi jobban, mint hogy már három évvel korábban, 1870-től működött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Az előadás azt szándékozik bemutatni, hogy ebben az évben, másfél évszázada, hogy nézett […]

Budapesti kalauz Rövidfilmek az 50-es és 60-as évekből – sok-sok budapesti utcaképpel és Darvas Kristóf élő zongorakíséretével

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A programon való részvétel ingyenes, ám regisztrációs jegy szükséges. A regisztrációs jegyek terézvárosi lakosok számára elérhetőek az Eötvös10 pénztárában október 30. hétfőtől!   A projekt a Budapest150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.  

Terézváros – Zenészváros Történetek a kerület világhíres muzsikusairól Bősze Ádám zenetörténész tolmácsolásában

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

„Terézváros, zenészváros” – első pillantásra nagyképű kijelentés, tudom, mégis nem hiszem, hogy lenne még olyan része az országnak, melyben az egy négyzetméterre jutó híres muzsikusok száma ilyen nagy lenne. Nem véletlen, hiszen itt találhatók a legfontosabb zenei intézmények: az Operaház, a „Konzi”, vagy éppen a Zeneakadémia, amiből rögtön kettő is terem. Képzeletbeli sétára hívom a […]

Teré Váro Vari Ro Eté Sz! TÁP Színház Varieté Terézvárosról

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A TÁP Színház 2005 novemberében indította el a TÁP VARIETÉ, Színház és Performance elnevezésű előadássorozatát. A „Rossz színház” – amelynek megvalósítására ezek az előadások kísérletet tesznek – lényege, hogy szembemegy az aktuális trendekkel, és formabontó színházi megoldásokkal kísérletezik. Egyik legfontosabb törekvése a „jónak lenni” szorongásának feloldása, amit leginkább felszabadult, ihletett, improvizatív játékkal tud elérni, mely […]

Az Illúzió Színház bemutatja: LEHETETLEN – Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok több, mint 40 ország közönségét bűvölte már el. Számtalan TV-showban jelent meg Amerikától kezdve Franciaországon és Anglián keresztül egészen Koreáig és Japánig. YouTube videóit több, mint 50 milliószor nézték meg, de a magyar közönség a Showder Klubból is ismerheti. Egész estés műsorában a humort és az illúziót egész egyedi módon ötvözi. […]

Rivaldafényben – híres magyar grafikusok legendás színházi plakátjai

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Az utcai plakát mulandó alkotás, a kiragasztásával meg is kapja a halálos ítéletét, és az utókor többnyire csak azokat tudja megőrizni, amelyeket nem használtak fel az eredeti céljukra. Közülük is mostohább a sorsa a színházi plakátoknak, amelyekből a filmes társaiknál kevesebb készült, és ezért kevesebb is maradt meg. De amelyiknek sikerült, az a moziplakátokhoz hasonlóan […]

ELMARAD! Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

szeptember 11-től minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Szalai Mária minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken 10.00−11.30 Kálóczy Katalin   Jegyár: 600 Ft, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom

Aktivitás Szenior Akadémia -Szellemi aktivitás: A humor, a derű meg az időskor

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Nem csak időseknek szóló programunkban olyan lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, melyek a szellemi-lelki-fizikai aktivitást fokozzák. Az előadások után memóriatesztet és egyéb otthon végezhető feladatokat, gyakorlatokat kínálunk. november 21., kedd 15.00 Szellemi aktivitás: A humor, a derű meg az időskor Előadó: Cserhalmi Imre c. főiskolai tanár „Sajnos, akadnak idős emberek, akik mintha elfelejtettek volna nevetni. […]

Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

szeptember 11-től minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Szalai Mária minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken 10.00−11.30 Kálóczy Katalin   Jegyár: 600 Ft, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom

I am kamasz Művészeti, önismereti kurzus és klub kamaszoknak

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők! December 12-i foglalkozásunk 16.30-18.30 közt lesz megtartva! Részvétel: 14-től 18 éves korig A foglalkozásokat tartja: Tenk Dóra gyermek- és ifjúsági coach, tréner, művészeti mentor www.tenkdora.hu Tininek lenni egyszerre izgalmas és rendkívül nehéz… Nehéz, hiszen ilyenkor kezdődhetnek az önértékelési nehézségek, a másoknak való megfelelési kényszer, a beilleszkedési gondok, vagy épp a tanulás és más, […]

Tánc meditáció és terápia

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A FaithDance - tánc és önismereti műhely - fókuszában a jelenben levés áll, célja érzelmeink tudatosítása, megélése és elengedése. Tánc és nonverbális gyakorlatok segítségével kerülünk közel a testben tárolt élményeinkhez, melyek segítenek megérteni és tudatosítani azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák önmagunk megélését és a jelenlétünket a világban. A foglalkozások az alábbi napokon vannak két hetente […]

ELMARAD! Útibeszámolók: Amerikai magyarok – magyar amerikaiak Boston, New York és Washington magyar közösségei

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők, november 21-i Útibeszámolók előadásunk elmarad. Megértésüket köszönjük! Az Eötvös10 pénztárában vásárolt jegyek az előadás napjáig visszaválthatóak!   Előadó: Katona Csaba történész 2019. október 16. és november 19. között az ottani magyar közösségek meghívására egy hónapos előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban Katona Csaba, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet akkori tudományos munkatársa és […]

Nosztalgia táncklub – Bakacsi Béla

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Remek hangulat, kedvelt melódiákkal 15.00-17.00-ig szeptember 13. Kristály duó szeptember 20. Bakacsi Béla október 11. Kristály duóé október 25. Bakacsi Béla november 2. Kristály duó november 22. Bakacsi Béla december 20. Bakacsi Béla Jegyár: 600 Ft, terézvárosi nyugdíjasoknak: 300 Ft Jegyvásárlás kizárólag az előadás előtt az Eötvös10 jegypénztárában.

Szövegező szerda – Terézvárosi irodalmi műhely Kukorelly Endrével

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Könyvklub, olvasókör és írástréning egyben. Havi rendszerességgel jelentkező, alkalmanként másfél órás irodalmi műhelyünk a kerületi kötődésű jeles író, költő, kritikus, újságíró, szerkesztő Kukorelly Endre vezetésével. Semmiféle előképzettség nem szükséges a részvételhez, elég a kíváncsiság. A „szoros olvasás”/ close reading módszerével megyünk tovább idén is, amelyhez saját szövegeket várunk.   Alkalmak: szeptember 20. 17.00 október 25., […]

Szíriusz Kalandorai Társasjáték Klub

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Minden második szerdán 18-22.00, Eötvös10 Pince Klub A Szíriusz Kalandorai Kulturális Egyesület 2016-ban alakult, közös társasjátékozásaink viszont már 2005-ben megkezdődtek. Az egyesület elsődleges célja a személyes emberi kapcsolatok erősítése a társasjátékokon keresztül. Nálunk a társasjáték nem annyira a győzelemről, mint inkább a közösségi élményekről szól. Ehhez hozzájárul az is, hogy a játékokat közösen választjuk ki, […]

Partizán SZABADIDŐ Filmklub

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Partizán SZABADIDŐ Filmklub újabb izgalmas eseménnyel jelentkezik, ahol a világhírű magyar filmrendező és médiaművész, Forgács Péter kiemelkedő munkájának köszönhetően együtt élhetjük át a magyar filmművészet különleges pillanatait. Gyere el november 23-án, hét órára az Eötvös10-be, és csatlakozz hozzánk, hogy együtt tekintsük meg Forgács Privát Magyarország című sorozatának első darabját, a Bartos családot. A filmben […]

Tázló klub – Moldvai csángó táncház a Tázló együttessel

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Moldvai csángó táncház a Tázló együttessel 19.00 moldvai tánctanítás: Molnár Előd, Tuboly Zsófi és a Gáska zenekar 20.00 moldvai táncház, muzsikál a Tázló együttes Szünetben: daltanulás Enyedi Ágnessel A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Csoóri Sándor Alap támogatásával jött létre. Jegyár: 1000 Ft; diák, nyugdíjas: 700 Ft; terézvárosiaknak: 500 Ft Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és […]

Babaszínház – Kárász Eszter babakoncert

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Ajánlott korosztály: 1-3 éves korig Az előadás időtartama: 45 perc Az előadás után szabad játék 12 óráig.   Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.

MINDEN JEGY ELKELT! Tízen voltunk – Hogyan vész el tíz lélek

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

EGYSZER ELVESZTEM... ...2-5 ÉV UTÁN A MUNKATÁRSAM, BAJTÁRSAM ...5-10 ÉV UTÁN EGY FONTOS KÖZÖSSÉGEM ...30-40 ÉV UTÁN A BARÁTOM, A SZERELMEM ...40-50 ÉV UTÁN A TESTVÉREM HACSAK NEM ÍRJÁK ÁT A SORSOM...   70 perces előadás a veszteségről, ás az emberi viszonyokról, közel negyven táncos közreműködésével. Tánc, mozgásszínház, acapella és kihangosított gondolatok. Megszülető érzelmek és […]

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – Lindy Larsson és Bon Bon Band: Tschandala/ Svédország sötét arca (SW) (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Tschandala/Svédország sötét arca című díjnyertes előadásban Lindy Larsson - az elismert Bon Bon Band zenekarral közösen - személyes színházi koncertet tart nemzeti örökségéből kiindulva. Hangot ad a roma embereknek, és a svéd történelem egy olyan vakfoltjára világít rá, amelynek hatása mindmáig érezhető. Az előadás a kirekesztés és a bántalmazás nagy és összetett kérdéseit feszegeti, […]

ELMARAD! Ékszerkészítő modern workshop

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők, november 28-i workshopunk elmarad. Megértésüket köszönjük! Modern hímzés és ékszer? Igen! Tökéletes páros. A workshop alatt három ékszert tudsz elkészíteni, négy formából lehet majd választani. Lehet ajándékba készíteni, lehet magadnak, mindenképpen siker lesz. Az elkészítése és a bókok száma is! Bővebb információ : www.himezdki.hu  

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – Független Színház Magyarország: Rothadó madarak / Rotting Birds (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Rothadó madarak az Apák és fiaik trilógia második része. A trilógia első része a Békamesék című előadás több európai fesztiválon is sikert aratott. Hozzá hasonlóan a Rothadó madarak is egy punk-opera, amely a generációk közötti kapcsolatokat és konfliktusokat vizsgálja, és amelyek számos közösség és család társadalmi integrációjának és mozgósításának középpontjában állnak. Imre nagypapa bepereli […]

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – Független Színház Magyarország: Országépítők / Builders of a Country (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Az Apák és fiaik trilógia utolsó része egy család három generációjáról szól. Mindhárom generáció az építőiparban dolgozik - ami mindig is fontos szakma volt a romák körében. A nagyapa vályogtégla vető, amely Európa-szerte számos roma közösség körében űzött hagyományos szakma volt. A fia feleségül vesz egy parasztlányt, és be akar illeszkedni a többségi társadalomba, ami […]

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – Giuvlipen Színházi Társulat: Tiktokra kattanva (RO) (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Mihaela Drăgan által írt darab a romániai szexuális felvilágosítás hiányát vizsgálja, különös tekintettel a roma közösségekre. A főszereplő két roma tinilány, akik a TikTok népszerű alkalmazás keretein keresztül olyan témákat vitatnak meg, mint a lányok szüzességének kettős mércéje, a szexista szépségnormák, a kényszerházasságok vagy a vallás szerepe a nők elnyomásában. A darab megmutatja a […]

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – Rampa Prenestina Színházi Társulat: Romanya (I) (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Roma és nem roma nők három generációjának története, akik a jövőre, a szokásokra, a hagyományokra és a női szerepekre reflektálnak. Ünnepnap van a roma közösségben, Szent Sarah-t ünneplik, a hagyománynak megfelelően a közösség fel akarja díszíteni a Szent szobrát. Szent Sarah a szereplők közötti beszélgetések középpontjába kerül, ő az apropója a szereplők történeteinek a megosztására, […]

Találkozz Dániel Andrással és a kiránduló kuflikkal! Karácsonyi kiállítás és adventi készülődés a Pagonnyal az Eötvös10-ben

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Találkozz Dániel Andrással és a kiránduló kuflikkal! A szerzővel beszélget Artner Sisso. Mesét olvasunk, kufli kavicsfestéssel, társasozással és dedikálással várunk minden érdeklődőt! December 3-31. között „Ahány ház, annyi karácsony” címmel kiállítást szervez a Pagony Kiadó és az Eötvös10. A kiállításon a Pagony kiadó ismert szerzőinek-illusztrátorainak Mikuláshoz, karácsonyhoz és az adventi időszakhoz kapcsolódó képei láthatók majd, […]

Ahány ház, annyi karácsony – Karácsonyi kiállítás és adventi készülődés a Pagonnyal az Eötvös10-ben

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

december 3-31. között „Ahány ház, annyi karácsony” címmel kiállítást szervez a Pagony Kiadó és az Eötvös10. A kiállításon a Pagony kiadó ismert szerzőinek-illusztrátorainak Mikuláshoz, karácsonyhoz és az adventi időszakhoz kapcsolódó képei láthatók majd, így többek között Agócs Írisz, Egri Mónika, Pásztohy Panka, Marék Veronika, valamint Rutkai Bori jól ismert és népszerű figurái köszönnek vissza a […]

Winter Wonderland by Westend

Westend Shopping Center, tetőkert Váci út 1-3., Budapest, Magyarország

Helyszín: a Westend Tetőkertje A programok szervezője az Eötvös10 december 3., vasárnap 16.00 Hol van már a Mikulás? Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar interaktív Mikulás-műsora Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar meseerdő közepébe invitál. A sűrű téli erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt, és a havas mesében a Mikulás nyomaival is találkozunk. A […]

VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál – SzívHangok Társulat: Megeshetne másképp / Great expectation (HU) (English friendly)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A színházi előadás középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek éppen első kislánya születik meg. Az előadás egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül. A darabban a történetek elbeszélői maguk játszanak. Ramóna története arról szól… … hogy hova jó születni, hol van jó helye egy kisbabának … hogy egy […]

Magyar hősök – szabadulószínház

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Történelmi szabadulószínház 14-99 éves korig ajánlott   A magyar történelem XX. százada egy teljesen új és a fiatal korosztály számára élvezhető formában! Ebben a történetben a gyerekek nem valamelyik horrorfilm borzongató jeleneteit élhetik át. A játék nagyon is visszarepíti a fiatalokat a XX. század nagy drámáinak közepébe, ahol átélik és megértik szüleik, nagyszüleik személyes múltját, […]

ELMARAD! Art-Színtér: Szörnyek és Sellők

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők, a december 6-i Szörnyek és Sellők előadás elmarad! Lehetséges, hogy egy tündér megbetegszik? Hogy egy egész tó gyengélkedik? Hogy a kacsák kétségbeesnek? Mit keresnek sellők a Balatonban? És hogy kerül oda egy óriáspolip? Akárhogy is van, Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke segít, ahol csak tud. De főleg, ahol akar. És ha segítségért […]

ELMARAD! Nosztalgia táncklub – Kristály duó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Remek hangulat, kedvelt melódiákkal 15.00-17.00-ig szeptember 13. Kristály duó szeptember 20. Bakacsi Béla október 11. Kristály duóé október 25. Bakacsi Béla november 2. Kristály duó november 22. Bakacsi Béla december 6. Kristály duó - ELMARAD! december 20. Bakacsi Béla Jegyár: 600 Ft, terézvárosi nyugdíjasoknak: 300 Ft Jegyvásárlás kizárólag az előadás előtt az Eötvös10 jegypénztárában.

MINDEN JEGY ELKELT! Pottyondy Edina: Mocskos nyelvvel feleselek

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

"Pottyondy szarkazmusa működik élőben is, de nem köti gúzsba a poénkényszer, nincs csattanó minden mondat végén, és nem is hiányzik, mert előbb-utóbb az összes feldobott labdát leüti. Viccesebb az előadás, mint bármelyik videója, hála a tényleg zseniális sztoriknak, és annak az őszinteségnek, amivel beleáll a személyes élményeibe, de közben nem lehet az az élménye a […]

Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab) Színpadra alkalmazta: […]

KÖRÖK ÉS ELLIPSZISEK – Nagy Imre Gyula festőművész kiállítása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

„A kör és az ellipszis 2017. óta lett része munkásságomnak. A kör az emberiség szellemi és lelki spirituális világértelmezésének egyik legfontosabb megközelítése. Munkáimban a szimbolikus tartalmak mellett a körök részeinek geometrikus lehetőségei alakították a képeimet. Ezzel változatos kompozíciók kialakítására vált lehetőség. A félkörök, körcikkek és az összetett (a körtől származtatott) formák együttes hatása ütköztetve a […]

ELMARAD! Az Illúzió Színház bemutatja: LEHETETLEN – Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Ma esti LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük! Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok több, mint 40 ország közönségét bűvölte már el. Számtalan TV-showban jelent meg Amerikától kezdve Franciaországon és Anglián keresztül egészen Koreáig és Japánig. YouTube videóit több, mint 50 milliószor nézték meg, de a magyar közönség a Showder Klubból is ismerheti. […]

Mesterséges intelligencia a művészetben – három alkalmas előadás-sorozat

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Mesterséges intelligencia a művészetben három alkalmas előadás-sorozat Arató Andrással (Hide the Pain Harold) Időpontok: Október 17. November 15. December 8. Ma Arató András az egyik legismertebb magyar világszerte, bár sokan talán nem is tudják az igazi nevét sem: a Hide the Pain Haroldként elhíresült András több mint egy évtizede néz ránk a közösségi médiában mémként. […]

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!