Keresés
Close this search box.
Keresés

Szubjektív – Keleti Éva fotókiállítása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Megnyitó: 2023. október 5. 18.00  „Eltelt egy év, és ahogy azt tavaly ilyenkor megígértem egy teljesen új kiállítással jelentkezem. Sok minden történt ezalatt az egy év alatt, de büszkén jelenthetem, itt vagyok, és itt vannak a képek is. Közel hetven fotó, több mint negyven személy. Azt gondolom, nem lehet okom panaszra. Miért Szubjektív lett a […]

“Kezeslábas” – hatalmas kezek és lábak a magyar plakátművészek alkotásain

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Vannak motívumok, amikhez mintha ösztönösen vonzódnának a plakátgrafikusok. Koroktól és stílusoktól függetlenül örök, hogy szeretnek nagy kezeket és lábakat a kompozíciójuk középpontjává tenni. Kezeslábas tárlatunkon ezekből vonultatunk fel két tucatnyit az elmúlt évtizedek alkotásaiból. A hol játékos, hol erotikával átszőtt munkák alkalmat adnak arra is, hogy felvonultassuk az 50-es évek végétől a 80-as évek végéig […]

A világ, ahogy mi látjuk – Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola kiállítása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola 1999 óta dolgozik egy leszakadó térségben, Hajdú-Bihar megyében, Berettyóújfalu környékén. Komplex esélyteremtő munkájukban fontos helyet foglal el a művészettel nevelés. Sajátos módszertanukkal, ami gyermekközpontú, hátránykompenzáló és szociális kompetenciafejlesztő fókusszal dolgozik, évente 600 gyereket fejlesztenek, zömük hátrányos helyzetű. Az Igazgyöngy nemzetközi szinten is elismert gyermek képzőművészeti műhely, módszertanukat egyre többen […]

A T-Art Alapítvány szervezésében a Magyar Festészet Napja alkalmából: Kép a képről – Szabó Franciska kiállítása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Szabó Franciska festményeinek témája maga a művészettörténeti tudás. Pontosan annak hordozója, a diakép. Még pontosabban annak ma már használaton kívüli formája, a bekerezett, kifakult diakép. Nemzedékeken át ezek, a művészettörténet órák elsötétített termeiben vetített felvételek örökítették tovább a klasszikusok alkotásait, amelyekben testet öltött a művészettörténeti kánon. Szabó Franciskát a diakép sérülékeny, kifakult, töredékes médiuma érdekli […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 alkalom Figyelem! A Kuckó június 17-től szeptember 9-ig […]

Maminbaba latin fitness

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és […]

Eötvös10 Szenior örömtánc

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

2022. január 03-tól minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva 2022. január 04-től minden kedden 10.00−11.30 és 15.30-17.00 haladó Molnár Zsuzsa 2022. január 13-tól minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit (haladó) 2022. január 12-től minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta (alap) 2022. január 6-tól minden csütörtökön 10.00−11.30 Molnár Zsuzsa (haladó) 2022. január 7-től minden pénteken 11.00−12.30 Kálóczy […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30, kivéve minden hónap első keddjén, aznap a 4. trimeszter klub alatt zárva Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 […]

Dancetination Táncműhely

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Dancetination Táncműhely egymásra épülő évekből áll, 4 éves kortól. A tánciskola 10. évfolyama után művészképző osztályt indítunk, a kiemelkedő tehetségeket segítjük az irány kiválasztásában és a továbblépésben.   Hisszük, hogy a tánc mindenkié, ezért időről időre side projekteket indítunk, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek, kezdő felnőttek és idősek részére a tánciskola keretein belül.   […]

A július 12-i Babusgató elmarad! Mama klub Babusgató foglalkozással

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a július 12-i Babusgató sajnos elmarad.   Mondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 800 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 400 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 […]

Mama klub Babusgató foglalkozással

Eötvös10 2. emeleti belső terasz Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Mondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki több mint 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n. június 17-től augusztus 1-ig a teraszon […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 alkalom Figyelem! A Kuckó június 17-től szeptember 9-ig […]

Event Series Bridzs klub

Bridzs klub

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Minden hétfőn és csütörtökön 10.00-14.00-ig! Várjuk az új belépőket! A bridzs olyan szellemi torna, társasági játék, amit egy életen át lehet űzni a fejlődés reményében, a kihívás pedig mindig az ember szintjéhez igazodik. Megtanulása és játszása intenzív agytornát kíván, mely a memóriát is fejleszti, és lassítja az agy öregedési folyamatát. A partik alatt a magányosok […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30, kivéve minden hónap első keddjén, aznap a 4. trimeszter klub alatt zárva Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 […]

Nosztalgia táncklub – Kristály duó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Remek hangulat, kedvelt melódiákkal 15.00-17.00-ig szeptember 13. Kristály duó szeptember 20. Bakacsi Béla október 11. Kristály duóé október 25. Bakacsi Béla november 2. Kristály duó november 22. Bakacsi Béla december 6. Kristály duó december 20. Bakacsi Béla Jegyár: 600 Ft, terézvárosi nyugdíjasoknak: 300 Ft Jegyvásárlás kizárólag az előadás előtt az Eötvös10 jegypénztárában.

„Csip-csip csóka”

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Mesék, mondókák, dalok, játékok a legapróbbaknak, Környei Alice-szal0,5−2,5 éves korig ajánlottCsütörtökönként 17.00−17.45június 17-től augusztus 1-ig a teraszon tartjuk foglalkozásainkat!Várunk szeretettel minden aprócskát anyával, apával, nagymamával, nagypapával, testvérkével jó játékra!Ajánlott kicsike babácskáknak, karonülőknek, ugri-bugri nagyobbacska kis nyulacskáknak és minden énekelni, mesélni, játszani szerető aprócskának.Hangszerekkel, dobokkal, csörgőkkel, bábokkal, hangszer-játékokkal – kalimba, doromb, triangulum, sípok.Foglalkozásvezető: Környei Alice Jegyár: 1000 Ft/fő, […]

Kondicionáló tréning az Eötvös10-ben

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

  Hétfőn és csütörtökön 17:30-18:30-ig Ezen az órán a test minden izomcsoportja átmozgatásra, megerősítésre és kinyújtásra kerül. Amellett, hogy fejlődik az erőnlét és koordináció, kellő figyelem jut a rugalmasság megőrzésére és a test tudatos használatára. Ajánlom azoknak, akik szeretik a saját testsúlyos órákat, akik igénylik a személyesebb figyelmet, akik élvezik a változatos feladatokat és azoknak […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 alkalom Figyelem! A Kuckó június 17-től szeptember 9-ig […]

Eötvös10 Szenior örömtánc

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

2022. január 03-tól minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva 2022. január 04-től minden kedden 10.00−11.30 és 15.30-17.00 haladó Molnár Zsuzsa 2022. január 13-tól minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit (haladó) 2022. január 12-től minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta (alap) 2022. január 6-tól minden csütörtökön 10.00−11.30 Molnár Zsuzsa (haladó) 2022. január 7-től minden pénteken 11.00−12.30 Kálóczy […]

E10 drámakör

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Minden színpadra éhes diákot szeretettel várunk, semmilyen előképzettség nem szükséges. Azokat a fiatalokat is örömmel látjuk, akik nem a színpadra vágynak, csak köré: súgó, rendezőasszisztens, díszlettervező, jelmezes stb. Előzetes regisztráció a [email protected] email címen lehetséges. A foglalkozást Horváth Zsuzsanna tartja. Az E10 drámakör minden kamaszt vár, a részvétel ingyenes!

Dancetination Táncműhely

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Dancetination Táncműhely egymásra épülő évekből áll, 4 éves kortól. A tánciskola 10. évfolyama után művészképző osztályt indítunk, a kiemelkedő tehetségeket segítjük az irány kiválasztásában és a továbblépésben.   Hisszük, hogy a tánc mindenkié, ezért időről időre side projekteket indítunk, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek, kezdő felnőttek és idősek részére a tánciskola keretein belül.   […]

Mondjuk magyarul! Társalgási klub idegen anyanyelvűeknek

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Terézvárosban egyre több ember él közöttünk, akik más országokból költöztek hozzánk. Most őket várjuk, hogy az Eötvös10 Művelődési Ház nekik segítsen a magyar nyelvvel való ismerkedésben, s ezáltal könnyebbé tegyük hétköznapjaikat. Erre a programunkra kizárólag terézvárosi lakcímkártyával rendelkező lakosokat várunk sok szeretettel! Bármilyen témában, kötetlenül, a kezdő szinttől a haladóig segítünk elsajátítani a szép, de […]

„Zenegyerekeknek!” hétvégén ÉS Családi kuckó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

6 éves korig ajánlott Népszerű gyermekdalok, népdalok, hagyományőrző elemek, körtáncok, mondókák. Foglalkozásvezető: Juhász László   A foglalkozás után Családi kuckó: Beszélgetés és szabad játék szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensek – Bretz Éva, Farkas Enikő, Herbák Rozália és Riederauer Andrea – vezetésével Téma: Játékok, kütyük, képernyők – gyerekek és szülők a XXI. században   Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. […]

Jancsiszeg Alkotói Műhely (8-12 éveseknek)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Minden szombaton 10.30-12.00 Utolsó foglalkozás: 2023. december 16. 2024-ben első foglalkozás: 2024. január 13. Műhelyünkbe várjuk azokat a terézvárosi gyerekeket, akik a játékos alkotás során szeretnének a képzőművészet legváltozatosabb technikáival és anyagaival kísérletezni, az alkalmanként más-más témára épülő foglalkozásokon képzelőerejüket, kreatív gondolkodásukat szabadjára engedni. A műhely célja, hogy a közös alkotás és a közös gondolkozás […]

Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab) Színpadra alkalmazta: […]

EXIT generáció produkció – Dosztojevkszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényéből készített előadásunk a sértett ember lelkivilágát mutatja be aprólékosan. A lélek labirintusának mélyére igyekszünk bevilágítani. Olyan kendőzetlenül beszélünk az emberi gyengeségekről, hogy a néző könnyedén tarthat önvizsgálatot.

Event Series Bridzs klub

Bridzs klub

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Minden hétfőn és csütörtökön 10.00-14.00-ig! Várjuk az új belépőket! A bridzs olyan szellemi torna, társasági játék, amit egy életen át lehet űzni a fejlődés reményében, a kihívás pedig mindig az ember szintjéhez igazodik. Megtanulása és játszása intenzív agytornát kíván, mely a memóriát is fejleszti, és lassítja az agy öregedési folyamatát. A partik alatt a magányosok […]

Kerekítő manós mondókázó tornaszeres játéktérrel 0-3 éveseknek

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Játékvezető: Tolnai Eszter Ölbeli játékokkal, mondókákkal, népdalokkal, Kerekítő manó bábos jeleneteivel, kislabdás ejtőernyővel, tornaszeres játéktérrel, citeraszóval Ölbeli játékok, mondókák a Kerekítő könyvsorozat népi gyűjtése nyomán, dalokkal, hangszerjátékkal színesítve. A foglalkozás Kerekítő manó hétköznapi és jelesnapi bábos jeleneteivel kezdődik és tornaszeres játéktérrel zárul. Az ejtőernyős labdás móka és egyedi átmozgató sorunk a nagymozgásoknak is teret ad. […]

DélUtán Alapítvány angol tanfolyama

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Unokájához készül külföldre, de nem mer megszólalni angolul? Fél, hogy nem tudja majd megkérdezni, merre van a metróállomás? Tapasztalta már, hogy jó lenne tudni néhány angol szót? Jöjjön el angol klubfoglalkozásainkra! Barátságos társaság, jó hangulat várja. Jól fogja érezni magát a hasonló érdeklődésű emberek között. Válassza a tudásszintjének megfelelő csoportot, és felejtse el a gátlásait! […]

Élj 100 évet egészségesen a 3-1-2 meridián gyakorlatokkal

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Július 29-ig minden hétfőn 16.30-17.30 Szeptemberi kezdés: szeptember 9. hétfő A meridián torna a leghatékonyabb öngyógyító tevékenység. Olyan pontokat vesz célba, amelyek masszírozása segíti a megfelelő immunválaszt. Oktató: Varga Lea (dr. Eőry Ajándok volt tanítványa) A részvétel díjtalan

Kondicionáló tréning az Eötvös10-ben

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

  Hétfőn és csütörtökön 17:30-18:30-ig Ezen az órán a test minden izomcsoportja átmozgatásra, megerősítésre és kinyújtásra kerül. Amellett, hogy fejlődik az erőnlét és koordináció, kellő figyelem jut a rugalmasság megőrzésére és a test tudatos használatára. Ajánlom azoknak, akik szeretik a saját testsúlyos órákat, akik igénylik a személyesebb figyelmet, akik élvezik a változatos feladatokat és azoknak […]

Művészek, történetek, avagy művészettörténet másképp – Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő előadás-sorozata

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt nézőink! A novemberi és decemberi előadásokra újra van lehetőség jegyet vásárolni!    A négyrészes előadás-sorozat középpontjában a művészek állnak. A különcök, a zsenik, az őrültek vagy éppenséggel a polgári napirend szerint dolgozó alkotók. Nem maradnak ki a hamisítók sem, s ennek kapcsán a legtipikusabb hamisítványtípusokról is szó fog esni, s természetesen mindezt a művészetek […]

Eötvös10 Kuckó

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 alkalom Figyelem! A Kuckó június 17-től szeptember 9-ig […]

Maminbaba latin fitness

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és […]

Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

szeptember 11-től minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Szalai Mária minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken 10.00−11.30 Kálóczy Katalin   Jegyár: 600 Ft, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom

9. Magyar Speciális Filmfesztivál

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Program: November 7. - 10-12 óráig Kerekasztal-beszélgetés - 13:00-18:00 Versenyfilmek vetítése November 8. - 9:00-12:00 Versenyfilmek vetítése - 13:00-17:00 Versenyfilmek vetítése - 13:00-18:00 Versenyfilmek vetítése - 19:00-20:30 Bud Spencer & Terence Hill emlékzenekar jótékonysági koncertje November 9. - 9:00-12:00 Versenyfilmek vetítése -13:00-15:00 Zenés, verses könyvbemutató és pódiumbeszélgetés -16:00 eredményhirdetés, ünnepélyes díjátadó

Eötvös10 Szenior örömtánc

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

2022. január 03-tól minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva 2022. január 04-től minden kedden 10.00−11.30 és 15.30-17.00 haladó Molnár Zsuzsa 2022. január 13-tól minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit (haladó) 2022. január 12-től minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta (alap) 2022. január 6-tól minden csütörtökön 10.00−11.30 Molnár Zsuzsa (haladó) 2022. január 7-től minden pénteken 11.00−12.30 Kálóczy […]

ELMARAD! Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

szeptember 11-től minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Szalai Mária minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken 10.00−11.30 Kálóczy Katalin   Jegyár: 600 Ft, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom

Eötvös10 Kuckó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Kötetlen játéklehetőség szülői felügyelettel Hétfő: zárva Kedd: 9.30−12.30, 15.00−16.30, kivéve minden hónap első keddjén, aznap a 4. trimeszter klub alatt zárva Szerda: 10.15−12.30, 15.00−18.00 Csütörtök: 9.30−12.30, 15.00−16.30 Péntek: 9.30−12.30 Kisebbeknek mozgás- és készségfejlesztő játékok, nagyobbaknak társasjátékok Belépődíj: 700 Ft/gyermek; 2900 Ft/5 alkalom, terézvárosiaknak 350 Ft, terézvárosi bérlet 1450 Ft/5 alkalom A délutáni tanfolyamokon résztvevő gyermekeknek és testvéreiknek: 2500 Ft/5 […]

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!