Keresés
Close this search box.
Keresés

Teri a házban – nőnapok az Eötvös10-ben

Lehetett volna Kata vagy Klára, de nekünk itt Terézvárosban adott a Teri név, mint egy programsorozat védjegye, amelyben a nőket helyezzük fókuszba. És szeretjük is ezt a nevet Mária Teréziának, Teréz anyának, Harangozó Terinek és sok más női szupersztárnak köszönhetően. Idén úgy döntöttünk, hogy nemcsak március 8-án, hanem két hónapon át, február elejétől, március végéig a nőket állítjuk reflektorfénybe. Megmutatjuk, mire képesek, min szomorkodnak, minek örülnek, mire vágynak. Ahogy a programsorozat összeállt, rájöttünk, hogy mi tulajdonképpen egész évben számítunk a lányokra, a csajokra, a mamikákra, az anyákra, és sokszínű programokat szervezünk nekik, róluk. Most mégis egy kicsit jobban odafigyelünk rájuk.

 

A Körbejárom a világomat című kiállítás megnyitójával indul a hatodik kerületi nagy női megmutatkozás. (2024. február 9., péntek 17.00)

 

„A tárlat két Terézvárosban élő művész, Csapó Ida és Maomi Neven du Mont munkáiból válogat. Két nő, két művész, akik eredetileg nem a képzőművészeti pályát választották hivatásuknak, de sorsuk úgy formálódott, hogy a képzőművészet vált az őket feszítő – életről, halálról, fájdalomról, örömről, családról és az emberekről való – gondolataik közvetítőjévé. Vizualitásukkal a körülöttük és bennük zajló világra, az időnek, a genetikának, a neveltetésnek, a környezetnek és a társadalomnak való kitettségükre reflektálnak, függetlenül – vagy épp nem függetlenül – nőségüktől.” – írja a nagyszerű kurátor Schopp Ildikó, aki egyúttal új művészetpedagógiai foglalkozásaink vezetője is. Kurátortársa Szerdahelyi Júlia.

A kiállítást megnyitja: Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, közreműködik az egyik legjobb hangú magyar dzsesszénekesnő, a maistream számára feledésbe merült, ám annál nagyobb kultúrkincsünk Bódy Magdi.

A kiállítás március 12-ig lesz látogatható a Pincegalériában. Közben Schopp Ildikó 2024. február 17-én szombat 11.00-től tárlatot vezet, amire érdemes regisztrálni ([email protected]).

A kiállítás zárása sem lesz csendes és érdektelen: március 9.-én 18.00 és 20.00 óra között „…mikor jön már végre énfelém…” címmel Finisszázs következik tárlatvezetéssel és Ujj Zsuzsi koncerttel. A fotóművész, performer, dalszerző és alternatív rockzenész Ujj Zsuzsi a kilencvenes évek óta népszerű melankolikus, ironikus, szerelmes dalait énekli Darvas Kristóf kíséretében.

Egy újabb művész, a Svédországban élő és alkotó Mayer Hella Úton valahova című kiállítása nyílik 2024. február 12-én, hétfő 17.00-kor, ahova mindenkit szeretettel várunk!

A titokzatos álomképek előzetes bejelentkezéssel március 6-ig láthatók az Eötvös10 Művelődési Ház 202-es termében.

A kerületben élő neves tánctörténész Fuchs Lívia ebben az évben indította nálunk Tánc-film-klub sorozatát. Február 13-án kedden 18.00-tól vetíti Az életbe táncoltatott lány című, 1964-es filmet. A magyar filmtörténet egyetlen klasszikus táncfilmjének hármas főszerepét az akkor még csak huszonéves ragyogó balerina, Orosz Adél táncolta, aki most a vetítést követő beszélgetés vendége lesz!

 

Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata is most debütált A Beatlestől a Pink Floydig címmel. Teltházzal. Március 4-én hétfőn 18.00-tól épp a Janis Joplin – eksztázis és magány című rész következik, amelyben az előadó a huszonhét éves korában, 1970-ben elhunyt énekesnő rövid, de rendkívül izgalmas pályafutását tekinti át.

 

 

Oltai Kata már jó egy éve vezeti a Harmadik szem dokumentumfilmklubot az Eötvös10-ben és az ő témafelvetéseiben a nőkre nehezedő társadalmi nyomás mindig hangsúlyos szerepet kap. Tőle szokatlan módon, most egy vadonatúj filmet mutat be, Anna Hints mágikusnak mondott észt-francia-izlandi dokumentumfilmjét az északi nők szaunázási szokásairól és legbelsőbb titkairól. A  Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilm március 5-én, kedden 18.00-tól látható a Kamarateremben. Vetítés után izzasztó beszélgetés várható a filmről és az életmódmozgalmak pozitív és negatív hatásairól.

 

 

Rögtön másnap a tánc és a pszichológia műfajai között kalandozunk. Herner Dorka pszichológus-terapeuta és Juhász Adél kortárstáncos vezetésével. Transzgenerációs hatások és transztáncok című programunkon 2024. március 6-án szerdán 18.00-tól prezentációt hallhatunk a témában, ami után beszélgetés lesz, majd 19.00-tól a László Károlyné című táncszóló látható, amelyről így nyilatkozott az előadó: „Amikor összeházasodtak, a nagymamám felvette nagyapám teljes nevét, ami bevett szokás volt Magyarországon. Nekem személy szerint ez probléma, mert az ilyen házas nevek teljes identitásvesztést jelentenek…”

Veiszer Alinda, bár régi médiamotoros, nálunk az Eötvös10-ben egészen új erő és március 7-én debütál beszélgetős műsorával. A kedvünkért nőkkel beszélget, bár nyilván sosem esett nehezére az ilyesmi.

A hivatalos nőnapon, március 8-án, pénteken 18.00-kor Fodor Marcsit várjuk, Az 50 elszánt magyar nő című könyv szerzőjét, aki végre eljön hozzánk Angliából és nálunk ad elő először készülő, új könyvének témájából, amellyel már meghódította az Instagramot és a Facebookot. A krimihez hasonlatosan izgalmas Művészet nőnemben című estjén jelentős, nők által készített művekről beszél és arról is, hogy miért merülnek feledésbe ezek.

Fodor Marcsi, irodalmár, művészettörténész, esztéta, 30 éve újságíró, a Nők Lapja, az Éva Magazin, a Családi Lap állandó munkatársa.

Előtte a méltán népszerű, ősi Nosztalgia táncklubunk indítja a nőnapot Bakacsi Bélával és hölgyválasszal 15 és 17 óra között. Utána az idén 10. jubileumát ünneplő Tázló klubunk csatlakozik a nőünnephez március 8-án és levezetésképpen a moldvai csángó táncházában az asszonyi erőt firtatja. 19.00-tól indul a csűrdöngölés és a dalolás: Tuboly Zsófi és a Gáska, valamint Enyedi Ágnes közreműködésével.

Végül, de úgy sejtjük nem utolsó sorban tanácsokat adunk a jövőre nézve Éljenek a 40 feletti nők! – Kortalanul címmel Iványi Orsolya menopauza aktivista és Lakatos Péter életminőség tanácsadó előadásával zárjuk a Teri a házban nőnapokat március 25-én hétfő 18 órakor. Ettől függetlenül továbbra is szívesen várjuk a házban a nőket. Meg a férfiakat. Ígérjük, minden arra érdemes élőlényt ünnepelni fogunk nagy szeretettel és odafigyeléssel a multikultúra és a tolerancia nevében továbbra is.

 

-siss-

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!