Keresés
Close this search box.
Keresés

Mostohák harmadik szemmel

Február 6-án a Harmadik szem dokumentumfilmklub második évadának első filmjeként Csillag Ádám Mostohák című filmjét vetítem, amely a 34. Magyar Filmszemle fődíjas dokumentumfilmje volt 2001-ben. A film Szabolcsban követ több családot, akik a hivatalos – fizetett – nevelőszülői státusz állami megvonása után abba a helyzetbe kerülnek, hogy az adott esetben 10-15 éve nevelt gyerekeiket, “visszaadják-e” a rendszernek, vagy vállalják az eddig fizetett munkaként végzett anyaság és apaság minden következményét az ország egyik legszegényebb, legendásan leglehetetlenebb sarkában. Megrendítő kordokumentum az örök állami felelősségről, a hatalmi struktúrák zavarbaejtő neutralitásáról, emberi dilemmákról, és nem utolsó sorban a film abba a sodorba tartozik, amely 10 évvel a rendszerváltás után társadalmi és kulturális helyzeteket vizsgált, detektált. Fontos és releváns mondanivalója van ma is, hogyan bánik egy társadalom a család fogalmával, a saját felelősségével a nevelést, biztonságot, vállalást illetően. Nem lehet könnyek nélkül megnézni.

 

A vetítés után a rendezővel, Csillag Ádámmal beszélgetünk.

 

Oltai Kata

 

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!