Keresés
Close this search box.
Keresés

Elég – A Radnóti Színház kiállítása – szakmai beszélgetés a Roma felzárkóztatásról és tehetséggondozásról Pál Andrással és meghívott szakemberekkel

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Márciustól 20-tól április 28-ig látogatható Elég címmel az Eötvös10 Pince Galériában Csoszó Gabriella és Radnóti Színház közös kiállítása. A kiállítás ideje alatt egyes ügyeket fókuszba helyezve szakmai beszélgetéseket tartunk, valamint színész-tárlatvezetéssel is készülünk. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a programok mellett linkre kattintva, az űrlapok kitöltésével tudnak megtenni. (A tárlatvezetésekre max. 25 fő, a szakmai beszélgetésekre max. 50 fő jelentkezését tudjuk […]

„Amíg a mentő megérkezik…” – Varga Vanda, az ország első női kivonuló ápolójának előadása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A programon megtudhatjuk, mit tegyünk (és mit ne tegyünk) addig, amíg az orvosi segítségre várunk. Az oktatás a mentőhívástól a betegellátásig mindent magában foglal, felölelve az eszméletlen beteg ellátását és az újraélesztést is. Az előadás felhívja a figyelmet a leggyakoribb hibákra, a legfontosabb szabályokra, hiszen mentőt hívni egy sérült személyhez nem csak lelkiismereti kérdés, állampolgári […]

ELMARAD! Összehangoló – kreatív foglalkozás alsó tagozatos gyerekeknek és felnőtt hozzátartozóiknak

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők, április 6-i foglalkozásunk elmarad! Alsó tagozatos (6-11 éves) gyerekeknek és hozzátartozóiknak szóló készségfejlesztő program, melyben többek között szerepet kap: a szabad mozgás klasszikus zenére; a rajzolás, festés; a történetek alkotása; a hangszerek kipróbálása, használata; a befelé és egymásra figyelés.A foglalkozások nem a teljesítményről szólnak, az elvárások helyett az átélés, mozgás, játék, mesélés, szabad […]

UNOKÁK ÉS NAGYSZÜLŐK HANGVERSENYEI – Tavasz Hispániában

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

MŰSOR: Lalo: Spanyol szimfónia – részletek Bizet: Carmen – zenekari részletek az operából KÖZREMŰKÖDIK: Berecz Laura – hegedű Fenyő Gábor – műsorvezető VEZÉNYEL: Johannes Marsovszky Jegyvásárlás az Eötvös10 pénztárában és a jegy.hu-n.  Normál jegyár: 2 500 Ft / fő; Kedvezményes jegyár terézvárosi lakosoknak: 1.250 Ft / fő (a kedvezményes jegyeket csak a helyszínen, a kedvezményre jogosító igazolvány felmutatásával lehet megvásárolni);

„Meseautó” – Zenés nosztalgiadélután

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Közreműködnek az Erkel Gyula Újpesti Zenede énekszakos hallgatói. Műsorvezető: Fülöp Zsuzsanna operaénekes, énekmester A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben! Műsor: -          Fényes Szabolcs: Maya – Luxusvonat -          Huszka J.: Lili bárónő - Mi kell a férfiaknak? -          Zerkovitz: Asszonykám, adj egy kis kimenőt! -          Zerkovitz: Meseautó -          Dés L.: Botladozva -          Presser-Adamis: Képzelt riport egy […]

A NEMZETKÖZI ROMA NAP ÜNNEPE AZ EÖTVÖS10-BEN – Fekete tűz – Szolnoki Csanya Zsolt és Váradi Gábor kiállítása

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Megnyitó: április 7., vasárnap 16.30   A Nemzetközi Roma Nap ünnepe alkalmából betekinthetünk a roma képzőművészetbe: a kiállításon Szolnoki Csanya Zsolt miskolci költő és képzőművész és Váradi Gábor ózdi festőművész munkáit láthatjuk. Szolnoki Csanya Zsolt költőként indult, majd a festészetben találta meg fő kifejezési formáját. Habár felvállaltan roma származású művész, cigány ikonográfiai vonatkozása nincs a […]

Elég – A Radnóti Színház kiállítása – tárlatvezetés Csoszó Gabriellával

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

korszerű, vidám és élettel teli közösségi tér. Márciustól 20-tól április 28-ig látogatható Elég címmel az Eötvös10 Pince Galériában Csoszó Gabriella és Radnóti Színház közös kiállítása. A kiállítás ideje alatt egyes ügyeket fókuszba helyezve szakmai beszélgetéseket tartunk, valamint színész-tárlatvezetéssel is készülünk. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a programok mellett linkre kattintva, az űrlapok kitöltésével tudnak megtenni. (A tárlatvezetésekre max. 25 fő, a […]

Gázláng – Bepillantás egy mérgező kapcsolat mindennapjaiba Szabó Kimmel Tamással és Csirmaz Lucával

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A gaslighting vagy gázláng-effektus a pszichológiai manipuláció egy formája, amelyben valaki kétségeket próbál elültetni egy megcélzott egyénben, hogy megkérdőjelezze saját emlékezetét, észlelését és józanságát. A folyamatos vádaskodás, tagadás, félrevezetés, ellentmondás és hazugság használatával a gaslighting destabilizálja az áldozatot és hitelteleníti a világképét. (Oxford Dictionaries) Minden olyan tökéletesen kezdődött. Hogy jutottunk mégis idáig? A Gázláng című […]

ELMARAD! Maminbaba latin fitness

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Mai, április 9-i Maminbaba foglalkozásunk elmarad. Megértéseteket köszönjük! A Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. […]

MŰSORVÁLTOZÁS! Hatker hatkor – helytörténeti klub: Az Andrássy út szecessziós csodája – a Párisi Nagy Áruház

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Előadó: Görbe Márk művészettörténész Az évek óta zárva lévő Párisi Nagy Áruház a magyar késő szecesszió különleges alkotása és a 20. század egyik legnépszerűbb fővárosi áruháza volt. Zárványként megőrizte a korábban e helyen álló Terézvárosi Kaszinó dísztermét, mely fővárosunk egyik legelegánsabb, Lotz Károly és Feszty Árpád mennyezetképeivel ékített belső tere. A vetítettképes előadáson megismerkedünk a […]

TELTHÁZ! Eötvös10 Meseszínház bérlet – Kolompos együttes: Furulyás Palkó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Dramatikus játék, bábukkal, élő szereplőkkel, muzsikával Hogyan találja meg a királykisasszony a párját a juhászlegény személyében. A juhait elvesztő pásztor történetének meseszerű feldolgozása. A Kolompos együttes egy magyar népzenei együttes, akik főként gyermekeknek muzsikálnak. Óvodákban, iskolákban, gyermektáncházakban ismertetik meg a kicsikkel a népzenét, néptáncot és a népszokásokat interaktívan, szórakoztató elemekkel fűszerezve. Nemcsak népzenét játszanak, versmegzenésítésekkel […]

Szövegező szerda – Terézvárosi irodalmi műhely Kukorelly Endrével

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Folytatódik havi rendszerességgel jelentkező, alkalmanként másfél órás irodalmi műhelyünk és egyben írástanfolyamunk a kerületi kötődésű jeles író, költő, kritikus, újságíró, szerkesztő, Kukorelly Endre vezetésével. Semmiféle előképzettség nem szükséges a részvételhez, elég a kíváncsiság. A „szoros olvasás”/ close reading módszerével megyünk tovább 2024-ben is, amelyhez saját szövegeket várunk. A saját szövegeket közösen beszéljük meg. A félévben […]

HVG Címlapsztori – MEKKORÁT FORDUL A VILÁG 2024-BEN? Hol köt ki Magyarország?

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Nagy Iván Zsolt, a hvg.hu felelős szerkesztője beszélget a meghívott vendégekkel, Ugrósdy Mártonnal (Politikai Igazgatói Irodát Vezető Helyettes Államtitkár, Miniszterelnöki Kabinetiroda) és Dr. Rácz Andrással (Német Külpolitikai Társaság vezető szakértője).   2024-ben mindenki kíváncsi arra, hogy milyen nagy változásokra számíthatunk a világban, és hogy ezek milyen hatással lesznek Magyarországra. A HVG-Címlapsztori, ezen kérdésekre keresi a […]

Elég – A Radnóti Színház kiállítása – szakmai beszélgetés az Akadálymentességről Kováts Adéllal és meghívott szakemberekkel

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Márciustól 20-tól április 28-ig látogatható Elég címmel az Eötvös10 Pince Galériában Csoszó Gabriella és Radnóti Színház közös kiállítása. A kiállítás ideje alatt egyes ügyeket fókuszba helyezve szakmai beszélgetéseket tartunk, valamint színész-tárlatvezetéssel is készülünk. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a programok mellett linkre kattintva, az űrlapok kitöltésével tudnak megtenni. (A tárlatvezetésekre max. 25 fő, a szakmai beszélgetésekre max. 50 fő jelentkezését tudjuk […]

ÚJRA! DélUtán Klub

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Összejövetelek minden hónap második hétfőjén 14.00-17.00 Klubunkba járnak sakk, kártya, Scrabble, dominó kedvelő játékosok, akik szívesen látják az újonnan jött vendégeket. Nyugalom és derű fogad majd, ha ellátogatsz hozzánk. A részvétel díjtalan.

Pécsi Ildikó Színtársulat: Tartuffe

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Ki Tartuffe? Egy minden hájjal megkent szélhámos, aki éppen a morál álruháját felöltve követi el a legnagyobb disznóságokat? Ki Orgon? Egy gazdag polgár, aki hirtelen a vallást előbbre helyezi a pénznél és be akarja bizonyítani, hogy a hit az emberi érzelmeket is képes legyőzni? Ki az úr a házban? Ki lesz a tettes, és ki […]

A költészet napja alkalmából: Költészet kifordítva, avagy kezdetben vala a dalszöveg

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Díjtalan zártkörű előadás a terézvárosi középiskolák diákjai számára a költészet napja alkalmából. Az előadás előtt: Az „Így írunk mi a Hatkerben!” kerületi szépírói verseny díjátadója   Gondoltál arra, milyen egy irodalmi szöveg belülről? Tették fel neked a kérdést, mit akart mondani a költő? Esetleg rosszul vagy a verselemzésektől?   Két zenész és egy költő hozza […]

„Zenegyerekeknek!” hétvégén ÉS Családi kuckó

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

6 éves korig ajánlott Népszerű gyermekdalok, népdalok, hagyományőrző elemek, körtáncok, mondókák Foglalkozásvezető: Juhász László   A foglalkozás után Családi kuckó: Beszélgetés és szabad játék szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensek – Bretz Éva, Farkas Enikő, Herbák Rozália és Riederauer Andrea – vezetésével Téma: Közösségbe kerülés, dilemmák, nehézségek   Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás […]

MEO Design vásár

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Ha szereted a különleges tárgyakat, ékszereket, kerámiákat, ruhákat, kiegészítőket, és érdekel minden, ami design, akkor ne maradj otthon, gyere el a VI. kerületbe, az Eötvös utca 10-be! Kortárs magyar tervezők várnak egyedi alkotásaikkal ezen a napon 10 és 18 óra között. Itt igazán könnyű lesz különleges, sehol máshol nem kapható holmikat vásárolnod.   A Facebook […]

ELMARAD! Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

  minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Szalai Mária minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit (kezdés 2024.01.30-tól!) minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken 10.00−11.30 Kálóczy Katalin   Jegyár: 600 Ft, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom

Eötvös10 Szenior örömtánc foglalkozások

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Utolsó foglalkozás: 2023. december 20.,szerda 2024-ben első foglalkozás: 2024. január 8., hétfő minden hétfőn 10.00-11.30 Szalai Mária minden hétfőn 14.00−15.30 Baloghné Fodor Éva minden kedden 10.00−11.30 Kálóczy Katalin minden kedden 13.30−15.00 Szegedi Judit (kezdés 2024.01.30-tól!) minden kedden 15.30-17.00 Roósz Andrásné Ica (SZESZI) minden szerdán 10.00−11.30 dr. Szűcs Márta minden csütörtökön 10.00−11.30 Szalai Mária minden pénteken […]

Elég – A Radnóti Színház kiállítása – tárlatvezetés Kováts Adéllal – REGISZTRÁCIÓ BETELT!

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Márciustól 20-tól április 28-ig látogatható Elég címmel az Eötvös10 Pince Galériában Csoszó Gabriella és Radnóti Színház közös kiállítása. A kiállítás ideje alatt egyes ügyeket fókuszba helyezve szakmai beszélgetéseket tartunk, valamint színész-tárlatvezetéssel is készülünk. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a programok mellett linkre kattintva, az űrlapok kitöltésével tudnak megtenni. (A tárlatvezetésekre max. 25 fő, a szakmai beszélgetésekre max. 50 fő jelentkezését tudjuk […]

Művészeti divatok, avagy trend és brand – Képek, divatok, kérdések – Művészetről másképpen: Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő előadás-sorozata

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Április 16. Művészeti divatok, avagy trend és brand Hogyan születnek a művészeti divatok, hogyan születik a művészi siker?   Következő előadás: május 22., szerda 18.00 Kell-e beszélni a művészetről, vagy a művek „magukért beszélnek”? Előadás arról, hogy mekkora szükségünk van a művek értelmezésére.     Bérletár: 6.000 Ft (4 alkalomra) Terézvárosi lakosoknak: 3.000 Ft (A […]

Elég – A Radnóti Színház kiállítása – szakmai beszélgetés az Oktatás jövőjéről László Zsolttal és meghívott szakemberekkel

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Márciustól 20-tól április 28-ig látogatható Elég címmel az Eötvös10 Pince Galériában Csoszó Gabriella és Radnóti Színház közös kiállítása. A kiállítás ideje alatt egyes ügyeket fókuszba helyezve szakmai beszélgetéseket tartunk, valamint színész-tárlatvezetéssel is készülünk. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a programok mellett linkre kattintva, az űrlapok kitöltésével tudnak megtenni. (A tárlatvezetésekre max. 25 fő, a szakmai beszélgetésekre max. 50 fő jelentkezését tudjuk […]

Polipkutya kreatív játékos délután

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

4-7 éves korig ajánlott Kéthetente szerdán Ha szeretnél egy felhőtlen délutánt eltölteni gyerkőcöddel, szeretsz ragasztani, vágni, tapasztani, gyúrni, maszatolni, akkor itt a helyed, Polipkutya biztos itt lesz ezeken az alkalmakon! Gyere, játssz és alkoss velünk szabadon!   Kreátorok: Kontha Nelli és Böjte Kata   Jegyár: 700 Ft/gyermek, terézvárosiaknak 350 Ft/gyermek Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és […]

Törpék és óriások – Muzikális bestiák – Bősze Ádám zenetörténész rémes előadás-sorozata

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A zenetörténet legendás lényeiről hallhatunk a zenetörténész legújabb, kilencrészes sorozatában. Manókról, tündérekről, gonosz és jó szándékú bestiákról, az ókortól napjainkig megírt alkotásokban megjelenő fenevadakról, tüneményes jelenségekről. Operák fő- és mellékszereplői, szimfonikus művek ihletői, varázslatos kreatúrák ők, akik – ha úgy hozza a sors – a való világban is megjelennek. április 17., szerda 18.00 Törpék és […]

Nosztalgia táncklub a Kristály duóval

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Retró dallamok, jó hangulat, kellemes közösség április 3., szerda 15.00-17.00 Bakacsi Béla április 18., csütörtök 15.00-17.00 Kristály duó   Jegyár: 800 Ft, terézvárosi nyugdíjasoknak: 400 Ft Jegyvásárlás kizárólag az előadás előtt az Eötvös10 jegypénztárában.   Információ Böjte Kata +36-1/690-0971;  

E10 drámakör – Az E10 drámakör bemutató előadása: A három nővér

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Április 19-én várjuk szeretettel az érdeklődőket az E10 Drámakör Három nővér bemutató előadására! Minden színpadra éhes diákot szeretettel várunk, semmilyen előképzettség nem szükséges. Azokat a fiatalokat is örömmel látjuk, akik nem a színpadra vágynak, csak köré: súgó, rendezőasszisztens, díszlettervező, jelmezes stb. Előzetes regisztráció a hazse21@gmail.com email címen lehetséges. A foglalkozást Horváth Zsuzsanna tartja. Az E10 […]

Tázló klub – Moldvai csángó táncház a Tázló együttessel

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

19.00 moldvai tánctanítás: Molnár Előd, Tuboly Zsófi és a Gáska 20.00 moldvai táncház, muzsikál a Tázló együttes Szünetben: daltanulás Enyedi Ágnessel   A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Csoóri Sándor Alap támogatásával jött létre.   Jegyár: 1200 Ft; diák, nyugdíjas: 600 Ft; terézvárosiaknak: 600 Ft Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.    

MINDEN JEGY ELKELT! MASZAT (Delta Produkció előadása)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Tisztelt érdeklődők, áprilisi előadásunkra minden jegy elkelt! Mi a gyógyír egy zsiráf fájós torkára? Mihez lehet kezdeni a sötétben? Hogyan lehet gyorsan elaludni, akkor is, ha nem akarunk? Mit csináljunk a kisautónk nélkül egy tanyán? Mi az úszófrizura titka?  Hogy kell kibékülni? Lehet élvezetes a takarítás? Milyen a jó szülinapi buli?   Maszat és barátai […]

Élőkép Színház: Élő felszín – családi előadás

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

vizuális színházi előadás és elmélyítő foglalkozás családok részére a Föld napja alkalmából 6 éves kor fölött minden korosztálynak ajánlott       Külső nézőpontból szembesülni a ténnyel, hogy a Föld a mi otthonunk, döbbenetes élményt jelent minden korosztály számára. Az Élő felszín c. előadásunkban az univerzum egy távoli bolygója felől idő- és térutazáson keresztül érkezünk […]

TELTHÁZ! beck@grecsó – “Hoztunk valamit magunkból”

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

„Hoztunk valamit magunkból" – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje Bóbiták, Apokrifek és Balázsolások egy időutazós esten, ahol megidéződnek a mesterek, zene és irodalom találkozik és kiderül, milyen közösek a gyökereik. Az est a szerzőpáros első közös lemezére épül, de minden alkalommal hoznak valami különlegességet, meglepetést is magukkal. Irodalmi, inspirációs „játékok”, énekelt versek, […]

Az Illúzió Színház bemutatja: LEHETETLEN – Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok több, mint 40 ország közönségét bűvölte már el. Számtalan TV-showban jelent meg Amerikától kezdve Franciaországon és Anglián keresztül egészen Koreáig és Japánig. YouTube videóit több, mint 50 milliószor nézték meg, de a magyar közönség a Showder Klubból is ismerheti. Egész estés műsorában a humort és az illúziót egész egyedi módon ötvözi. […]

III. Klímakonferencia fiataloknak az UNICEF Magyarország szervezésében – Interaktív témanap a fenntarthatósági témahéten

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

2050-re az éghajlat változásai miatt bekövetkező káros hatások már minden gyerek életét befolyásolni fogják. A klímaválság gyerekjogi válság! Várjuk olyan hatodik és felsőbb osztályos, valamint középiskolás 9-10-es diákközösségek jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy olyan témanapon, ahol interaktív módon, játékos formában tapasztalhatják meg azt, hogy mit tehetnek a klímaváltozás lassításáért otthonukban és környezetükben akár már […]

Maminbaba latin fitness

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és […]

Eötvös10 Memóriatréning klub

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Klubvezető: Janzsó Éva Use it or lose it! Használd vagy elveszíted!  Ha nem tartjuk edzésben a memóriánkat, ahogy az izmainkat, úgy berozsdásodnak a csavarok, szellemileg leépülhetünk. A kor előrehaladtával lelassul az agyműködés, a tárolt információk előhívásához több időre van szükség, mint korábban. Az idő múlása a gyors válaszadásért felelős agyi területeket befolyásolja leginkább negatívan. A […]

Mama klub Babusgató foglalkozással

Eötvös10 2. emeleti belső terasz Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Mondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki több mint 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n. június 17-től augusztus 1-ig a teraszon […]

„Zenegyerekeknek”

Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., Budapest, Magyarország

Népszerű gyermekdalok, népdalok, hagyományőrző elemek, körtáncok, mondókák. Az állandó gitár-ének és ritmusszekció mellett megszólalnak még a furulyacsalád tagjai: a szopranínó, a szoprán- és altfurulya, a tilinkó... Foglalkozásvezető: Juhász László június 17-től augusztus 1-ig a teraszon tartjuk foglalkozásainkat! Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n. JEGYVÁSÁRLÁS

Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab) Színpadra alkalmazta: […]

Aktivitás Szenior Akadémia: Életünk fizikai szintje idős korban – mozgás, táplálkozás, önkarbantartás (Dr. Jászberényi József előadása)

Eötvös u 10, Budapest, Magyarország

Nem csak időseknek szóló programunkban olyan lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, melyek a szellemi-lelki-fizikai aktivitást fokozzák.   január 22., hétfő 15.00 Dr. Jászberényi József: Az időskori táplálkozás alapjai – a mediterrán diéta   A részvétel díjtalan. Információ: Kontha Nelli +36-1/690-0990; kontha.nelli@eotvos10.hu   További előadások: február 22., csütörtök 15.00 Dr. Bodor Zsanett: Cukorbetegségek idős korban   […]

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!