- Események
- Gyermek
Rajz és festés
Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., BudapestKépzőművészeti szakkör Szilágyi János grafikus- és festőművész vezetésével Minden csütörtökön 17.00-20.00 Ceruza, szén, akril, tempera, akvarell, olajfestés, vegyes technika stb. gyakorlása 10 éves kortól Részvételi díj: 2000 Ft/alkalom Információ: 30/993-1997
E10 drámakör
Eötvös u 10, BudapestFigyelem! Ebben a félévben utolsó alkalmunkat június16-án tartjuk meg, utána nyári szünetre megyünk! E10 drámakör Péntekenként 16 órától középiskolásoknak drámakör indul március 10-én az Eötvös 10-ben! Minden színpadra éhes diákot szeretettel várunk, semmilyen előképzettség nem szükséges! Azokat a fiatalokat is örömmel látjuk, akik nem a színpadra vágynak, csak köré: súgó, rendezőasszisztens, díszlettervező, jelmezes, stb. Előzetes …
Jancsiszeg Alkotói Műhely (8-12 éveseknek)
Eötvös u 10, BudapestÚjonnan induló műhelyünkbe várjuk azokat a terézvárosi gyerekeket, akik a játékos alkotás során szeretnének a képzőművészet legváltozatosabb technikáival és anyagaival kísérletezni, az alkalmanként más-más témára épülő foglalkozásokon képzelőerejüket, kreatív gondolkodásukat szabadjára engedni. A műhely célja, hogy a közös alkotás és a közös gondolkozás során a résztvevő gyerekek ki tudják fejezni érzelmeiket, gondolataikat. A februári …
Jancsiszeg Alkotói Műhely – Záró buli!
Eötvös u 10, BudapestAz utolsó foglalkozásra várjuk a szülőket, családtagokat, kíváncsiskodókat, hogy a foglalkozások hangulatából ízelítőt kaphassanak, hogy a műhelyben készült festményeket, animációkat, jelmezeket, maketteket megcsodálhassák. A záró bulira, várunk még olyan lelkes gyerekeket is szüleikkel, akik szeptemberben szívesen jönnének alkotni, játszani, kreatívkodni. A foglalkozásokat – a Stúdió Alapítvány szervezésében – fiatal művészetpedagógusok tartják. Terézvárosi lakcímkártyával, illetve …
Kerekítő manós mondókázó tornaszeres játéktérrel (0-3 éveseknek)
Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., BudapestFoglalkozásainkat június 10-ig tartjuk meg, utána nyári szünetre megyünk! Minden hétfőn 10.15-11.00-ig Kerekítő manós mondókázó tornaszeres játéktérrel 0-3 éveseknek Játékvezető: Tolnai Eszter Ölbeli játékokkal, mondókákkal, népdalokkal, Kerekítő manó bábos jeleneteivel, kislabdás ejtőernyővel, tornaszeres játéktérrel, citeraszóval Ölbeli játékok, mondókák a Kerekítő könyvsorozat népi gyűjtése nyomán, dalokkal, hangszerjátékkal színesítve. A foglalkozás Kerekítő manó hétköznapi és jelesnapi bábos jeleneteivel …
Kerekítő manós mondókázó tornaszeres játéktérrel (0-3 éveseknek) Bővebben »
Maminbaba latin fitness
Eötvös u 10, BudapestA Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és …
Mama klub Babusgató foglalkozással
Eötvös10 2. emeleti belső terasz Eötvös utca 10., BudapestMondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.
Laza Paca
Eötvös u 10, BudapestElmerülünk a mesés világ színeiben és vonalaiban, együtt rajzolunk, festünk, csepegtetünk, mázolunk. Az egyes alkalmakon rövid vers, mese olvasása után, azt feldolgozva használunk többek között tust, akvarellt, tollat, temperát, szenet, agyagot. Semmit ne hozz magaddal, mert fantáziád mindig veled van! Foglalkozásvezetők: Farkas Adrienn festőművész, rajztanár Információ: Farkas Adrienn <fadrienn1awa@gmail.com> tel: 0620 424 00 84
„Csip-csip csóka”
Eötvös u 10, BudapestMesék, mondókák, dalok, játékok a legapróbbaknak, Környei Alice-szal 0,5−4 éves korig ajánlott Csütörtökönként 17.00−17.45 Várunk szeretettel minden aprócskát anyával, apával, nagymamával, nagypapával, testvérkével jó játékra! Ajánlott kicsike babácskáknak, karonülőknek, ugri-bugri nagyobbacska kis nyulacskáknak és minden énekelni, mesélni, játszani szerető aprócskának. Hangszerekkel, dobokkal, csörgőkkel, bábokkal, hangszer-játékokkal – kalimba, doromb, triangulum, sípok. Foglalkozásvezető: Környei Alice …
Rajz és festés
Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., BudapestKépzőművészeti szakkör Szilágyi János grafikus- és festőművész vezetésével Minden csütörtökön 17.00-20.00 Ceruza, szén, akril, tempera, akvarell, olajfestés, vegyes technika stb. gyakorlása 10 éves kortól Részvételi díj: 2000 Ft/alkalom Információ: 30/993-1997
E10 drámakör
Eötvös u 10, BudapestFigyelem! Ebben a félévben utolsó alkalmunkat június16-án tartjuk meg, utána nyári szünetre megyünk! E10 drámakör Péntekenként 16 órától középiskolásoknak drámakör indul március 10-én az Eötvös 10-ben! Minden színpadra éhes diákot szeretettel várunk, semmilyen előképzettség nem szükséges! Azokat a fiatalokat is örömmel látjuk, akik nem a színpadra vágynak, csak köré: súgó, rendezőasszisztens, díszlettervező, jelmezes, stb. Előzetes …
Maminbaba latin fitness
Eötvös u 10, BudapestA Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és …
Mama klub Babusgató foglalkozással
Eötvös10 2. emeleti belső terasz Eötvös utca 10., BudapestMondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.
Szíriusz Kalandorai Társasjáték Klub
Eötvös utca 10. Eötvös utca 10., BudapestMinden második szerdán 18-22.00, Eötvös10 Pince Klub A Szíriusz Kalandorai Kulturális Egyesület 2016-ban alakult, közös társasjátékozásaink viszont már 2005-ben megkezdődtek. Az egyesület elsődleges célja a személyes emberi kapcsolatok erősítése a társasjátékokon keresztül. Nálunk a társasjáték nem annyira a győzelemről, mint inkább a közösségi élményekről szól. Ehhez hozzájárul az is, hogy a játékokat közösen választjuk ki, …
„Csip-csip csóka”
Eötvös u 10, BudapestMesék, mondókák, dalok, játékok a legapróbbaknak, Környei Alice-szal 0,5−4 éves korig ajánlott Csütörtökönként 17.00−17.45 Várunk szeretettel minden aprócskát anyával, apával, nagymamával, nagypapával, testvérkével jó játékra! Ajánlott kicsike babácskáknak, karonülőknek, ugri-bugri nagyobbacska kis nyulacskáknak és minden énekelni, mesélni, játszani szerető aprócskának. Hangszerekkel, dobokkal, csörgőkkel, bábokkal, hangszer-játékokkal – kalimba, doromb, triangulum, sípok. Foglalkozásvezető: Környei Alice …
Maminbaba latin fitness
Eötvös u 10, BudapestA Maminbaba - Hordozós latin fitness program egy igazán szórakoztató, mégis intenzív, csinosító mozgásforma kisbabás és várandós anyukáknak egyaránt. Könnyen követhető elemekből áll, így táncos vagy sportos előképzettség nélkül is élvezhető. A Maminbaba órák alatt a babák a hordozóba kötve, vagy pocakban ringatóznak a kellemes latin zenére. Csak olyan mozdulatokkal dolgozunk, ami a babáknak és …
Mama klub Babusgató foglalkozással
Eötvös10 2. emeleti belső terasz Eötvös utca 10., BudapestMondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással. Ajánlott 0-3 éves korig Foglalkozásvezető: dr. Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember, aki 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat és maga is 3 gyermekes édesanya Jegyár: 1000 Ft/fő, a 2. kísérőtől és terézvárosiaknak 500 Ft/fő Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.
„Csip-csip csóka”
Eötvös u 10, BudapestMesék, mondókák, dalok, játékok a legapróbbaknak, Környei Alice-szal 0,5−4 éves korig ajánlott Csütörtökönként 17.00−17.45 Várunk szeretettel minden aprócskát anyával, apával, nagymamával, nagypapával, testvérkével jó játékra! Ajánlott kicsike babácskáknak, karonülőknek, ugri-bugri nagyobbacska kis nyulacskáknak és minden énekelni, mesélni, játszani szerető aprócskának. Hangszerekkel, dobokkal, csörgőkkel, bábokkal, hangszer-játékokkal – kalimba, doromb, triangulum, sípok. Foglalkozásvezető: Környei Alice …
Tiéd itt a tér! Gyerekfoglalkozások 5-12 éveseknek ajánlva
Eötvös u 10, Budapest2023.07.04-től 2023.08.17-ig minden kedden és csütörtökön Tiéd itt a tér! gyerekfoglalkozások 5-12 éveseknek ajánlva Ne unatkozz, hisz itt vagyunk és várunk, mert együtt a hőséget is jobban viseljük! Keddenként alkotunk, ősszel az alkotásokat az Eötvös10 aulájában kiállítjuk. Csütörtökönként társasozunk, kártyázunk, sportolunk. Foglalkozásvezetők: Wellisch Maya és Böjte Kata