Mikor és miért kezdett el nőtörténettel foglalkozni, és miért épp a képzőművészeten keresztül? Mit csinál Angliában és milyen ott a nőnap? Milyen újabb felfedezései vannak? Milyen könyveket ír, illetve mikre készül? Mi az a gender? Erről kérdeztük Fodor Marcsit, aki március 8-án Művészet nőnemben címmel tart előadást nálunk a Teri a házban – nőnapok programján.
Mikor kezdtél el először nőtörténettel foglalkozni?
Egyetemistaként döbbentem rá, hogy nők nem szerepelnek a tananyagban. Sehol. Persze ez nem volt igazi újdonság, mert a gimnáziumi történelemkönyvekben sem találkoztam nőkkel, és talán ennek köszönhető, hogy sokáig fel se tűnt, hogy állandóan férfiakkal foglalkozom. Azzal, mit gondoltak, mit csináltak, hová utaztak, mit fedeztek fel. Úgy tűnhetett, hogy a nők semmit se csináltak évezredeken át. Művészettörténet szakon a 20. századi művészet kapcsán hallottam először néhány női nevet, és ez annyira meglepett, hogy ezután kifejezetten vadászni kezdtem, mégis, hol vagyunk mi? Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy nem is kell olyan messze menni. Mindig is ott voltunk, csak a háttérben. Persze nem sokan, mert a nők mindig nehezített pályán mozogtak, a 20. század elejéig be sem iratkozhattak a művészeti főiskolákra, egyetemekre, és ha mégis, akkor sem járhattak minden órára. A nagy döbbenet számomra az volt, amikor az impresszionistákkal kezdtünk foglalkozni, és észrevettem, hogy már az első kiállításon, 1874-ben is volt egy nő a lázadók között, bizonyos Berthe Morisot. Gyönyörű képeket festett és azt kértem, hogy róla írhassam a szemináriumi dolgozatom. Miután kész lett, a tanárom azt mondta, ez az első magyar nyelvű tudományos írás a festőnőről. Ez teljesen szíven ütött. Mindez a kilencvenes évek végén történt, majd 130 évvel a bizonyos kiállítás után. Korábban mégse volt senki számára fontos ez a nő. Ettől a naptól kezdve missziómnak tekintettem, hogy mindig, minden történetben megtaláljam az elfelejtett nőket.
És azóta is folyamatosan vannak új felfedezések?
Az elmúlt 50-60 évben rengeteg női művészettel foglalkozó könyv, tanulmány jelent meg, de még mindig óriási lyukak tátonganak. Minden évben találnak új női művészeket, alkotásokat. Firenzében például 2009-ben egy Jane Fortune nevű újságíró létrehozott egy alapítványt, ami kifejezetten régi, firenzei női művészek alkotásait próbálta megtalálni. Tíz év alatt több mint száz új, eddig soha nem ismert női alkotóra bukkantak. A becsléseik szerint közel kétezer olyan festmény lehet még a múzeumok raktáraiban, amit korábban, tévesen férfi művész alkotásaként soroltak be.
Angliába költözésed összefüggésben van ezzel a témával?
Amikor tíz éve Angliába költöztem, meglepett, hogy mekkora erőfeszítéseket tesz az oktatási rendszer azért, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepére a történelemben. Sokkal több az ilyen témájú könyv, kiállítás, rendezvény. Ez egyébként a gyerekek számára is könnyebbé teszi a tanulást, hiszen sokkal emberközelibb arról mesélni nekik, hogyan főztek a Tudor korban, vagy milyen ruhákat viseltek Viktória királynő uralkodása alatt, mintsem a háborús stratégiákról, gazdasági nehézségekről. A hétköznapi élet története pedig nem mondható el a nők nélkül. Ez logikus, hiszen az emberiség fele mindig is nőkből állt. Ha az ember így tanulja, hallja folyamatosan a történelmet, az megváltoztatja a gondolkodását.
Milyen köteteid jelentek meg és mi van tervben?
2018-ban jelent meg Neset Adriennel közösen írt 50 elszánt magyar nő című könyvünk, pont azért, mert akkoriban Adrival mindketten külföldön éltünk, és a lányaink tanultak az iskolában arról, milyen híres nők éltek a történelem során. Felmerült hát bennük a kérdés – hol vannak a magyar nők? Mit csináltak? Bevallom, nem nagyon tudtunk nekik válaszolni, mert mi magunk sem voltunk ezzel tisztában, és kiderült, nincs olyan könyv, amit a gyerekeink kezébe tudnánk adni. Így hát megcsináltuk mi. A kutatás közben kiderült, nemhogy 50, akár 100-200 magyar nőt is össze lehet szedni a magyar irodalomból, történelemből, zenetörténetből, színháztörténetből, sporttörténelemből. Kivételes, különleges nőkből ugyanis mi, magyarok sem szűkölködünk. 2021-ben szintén hasonló okból indíttatásból írtam meg a 20 rendkívüli magyar, akit az egész világ ismer című könyvet, mert külföldön élő magyarként sokszor kérdezték tőlem, hogy mégis, mit adtunk mi magyarok a világnak. Ez egy olyan mesekönyv, amiből a gyerekek ezt megtudhatják. Jelenleg egy női művészeket bemutató könyvön dolgozom, de lassan haladok, mert óriási az anyag. Az összegyűjtött információkat azonban újságíróként fel tudom használni, és a Facebook oldalamon is rendszeresen mesélek a kutatásaim eredményéről.
Hogyan magyaráznád el egy járókelőnek, hogy mi az a gender? Szerinted tudomány?
A történelem során nagyon sokszor változott, mit gondolunk férfiasnak és nőiesnek, épp ezért kell, vagyis inkább kellene gender központú történelmet tanulni, mert akkor kiderülne, hogy az, hogy ezek a dolgok nincsenek kőbe vésve. Kevesen tudják, hogy például a rózsaszínt sokáig kifejezetten férfias erős színnek gondolták, mert drága volt az elkészítése. Sokakat meglep az is, amikor meglátja egy festményen, hogy egy kisfiút szoknyába öltöztettek, és csak 7-8 éves korukban kapták meg az első nadrágot. Ennek az oka nem más, mint a gender, vagyis a társadalmi nem, mert az meghatározza, mit tehet egy nő a társadalomban és mi tilos neki. Ma már eszébe sem jutna senkinek azt mondani, hogy egy nő butább, mint egy férfi, de sokszáz éven át hittek benne az emberek és ezért nem engedték, hogy a nők egyetemre járjanak. Azt is vallották sokan, hogy azért nem lehet egy nő művész, mert a női nemben nincs teremtő erő, csak másoló. Olyan kritika ez, amit még a 20. század elején is gyakran megkaptak a női művészek. Ha ezekkel a társadalmi szabályokkal, elvárásokkal, folyamatokkal nem vagyunk tisztában, akkor nem fogjuk megérteni a történelmet, és hogy mi, miért történt.
Mit gondolsz a nőnapról?
Angliában nem ülnek nőnapot – ott a női történelem hónapját ünneplik márciusban. Ebben a hónapban a könyvtárakban és a könyvesboltokban főhelyre kerülnek a híres nők életét bemutató könyvek és rengeteg előadást tartanak országszerte, ami a nem csak a nők történelmi szerepével foglalkozik hanem azzal is, hogy még ma sincs egyenrangúság férfiak és nők között, például a művészeti életben sem. Bár a nők ma már szabadon tanulhatnak, sőt, a művészeti egyetemek hallgatóinak 60%-a nő, a bizottságokban, a tanári karokban, a díjak odaítélésénél viszont elenyésző a nők aránya. És ez nem csak magyar jelenség, világszerte megfigyelhető ez a kiegyensúlyozatlanság. A legjobb férfi kortárs alkotó műve 20-szor annyit ér, mint a legjobb kortás női művészé. Egy nap, de még egy hónap sem elég ahhoz, hogy ezeket a témákat végig beszéljük. De jó kiindulópont lehet.
-sisso-
