Keresés
Close this search box.
Keresés

Nőkről, nem csak nőknek

Iványi Orsolya menopauza-aktivista estjével a héten véget ért a Teri a házban – nőnapok sorozatunk programja. Volt itt szó az elmúlt hónapban sok mindenről, tabuk nélkül: a transzgenerációs női sorstraumáktól a gyereknevelés viszontagságain át az időskori szexualitásig.

Mindenféle műfajban – tánc, előadóművészet, képzőművészet, tudományos ismeretterjesztés – megmutatkoztak az előadók és szép számmal jött a közönség.

Iványi Orsolya előadására is megtelt a Kamaraterem, hiszen a menopauza olyan téma, ami szerencsés esetben minden nőt érint, hiszen csak az öregszik, aki sokáig él. Viszont, mint kiderült, elég keveset tudnak róla a nők, akiket pedig közvetlenül érint és a férfiak meg még kevesebbet, akik pedig közvetve nagyon is érintettek. Már csak a harmonikus párkapcsolat érdekében is érdemes tájékozódni, mert csak úgy élhet valaki teljes életet, ha minden életszakasz élettani, illetve ebből következő akár pszichés problémáival tisztában van, és felkészül arra, hogyan lehet megoldani, ne adj’ isten megelőzni azokat.

Azt köszönhetjük az influenszereknek, akik nem csak smink, vagy társkereső témában posztolnak, hogy népszerűvé teszik a bizonyos kényelmetlennek tartott témákról való tudást is, miközben adják hozzá a megnyerő külsejüket is, bizonyítva, hogy az életmódváltás milyen jó hatással van a fizimiskára is.

Iványi Orsolya ilyen értelemben az első hazai menopauza sztár. Népszerű blogján írt először a tünetekről – hőhullámok, hangulatingadozás – 2018 nyarán, majd egy endometriózis műtétje – ez a nőket sújtó betegség is húzós téma önmagában- során kezdett el komolyabban foglalkozni a jelenséggel. A többit tudjuk: de, ha nem, akkor érdemes meglátogatni az oldalát.

Közösségépítő előadásai során felhívja a figyelmet arra, hogy a menopauza elkerülhetetlen, de erőteljes kihatással lehet az élet minden területére, az egészségen át a kapcsolatokra és a munkavégzésre is. Bár az emberiség felét érinti, mégsem beszélünk róla eleget és megfelelően.

Ahogy persze a prosztata problémákról sem beszélünk, még ennyit sem, pedig a világ másik felének meg az a legnagyobb bánata, és kihatással van ugyanúgy a párkapcsolatokra, a családok életére, a fizikai és lelki állapotokra. De ennek a témának még keresik a népszerű terjesztőjét.

Iványi Orsolya vendége Lakatos Péter erőnléti és táplálkozási szakértő mondjuk hozta az álom modellt. Igaz, hogy a menopauza kapcsán, de általában arról beszélt, hogy miért nem szabad félvállról venni a problémákat és hogyan lehet aktívan és okosan öregedni úgy, hogy jól érezze magát a bőrében az ember, akár élethosszig. A Kortalanul Kihívás program alapítója harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében és könyveket is ír a témában, és nyilván nem csak nőknek.

Ünnep volt ez az este, de minden előző programra is odaadóan jöttek a nők, lányok, asszonyok. Ami újdonságnak tűnt, hogy sokszor teljesen vegyes életkori összetételben, húsztól nyolcvanig. Rájuk mindig számíthatunk, érdeklődnek, hozzák a gyerekeiket, a barátnőiket, az anyukáikat, és, ha tehetik, a családjuk férfi tagjait is. Köszönjük a figyelmüket, és továbbra is szeretettel várjuk őket!

Az Eötvös 10-ben egyébként a nemi alapú megkülönböztetés jegyvásárlásnál, vagy beengedésnél bármilyen program esetében kizárt!

-sis-

 

 

Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!