Keresés
Close this search box.
Keresés
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Zenta 2022 – A Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport bemutatkozása

05.16-06.01

Tisztelt érdeklődők! Kiállításunk technikai okok miatt már nem tekinthető meg. Megértésüket köszönjük!

A cím szerint bemutatkozó kiállításról van szó, de a Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport munkásságáról nem először hallhat a nagyérdemű.

A közös munka – akkor még más struktúrában és név alatt – 2015-ben kezdődött el, amikor Szebeni András fotóművész életre hívta, először a Szegedi, majd a következő években a Tapolcai, Egri, Galyatetői és a Gyulai Műhelyt. A meghívására minden évben 12-15 fotográfia iránt elkötelezett, és professzionális minőséget produkáló alkotó érkezett a fenti helyszínekre és tölthetett el két hetet. A mindennapokból kiszakadva, idejüket a szabad alkotásnak és a fotográfiáról szóló párbeszédnek szentelve. Az Egri Műhely után a résztvevők közös megegyezéssel felvették az alapító nevét: így lett az alkotócsoport neve Szebeni Műhely.

Az alkotótelepeken létrehozott képekből álló fotográfiai gyűjtemény tavaly végleg az Alkotócsoport tulajdonába került.

Mire a közösség eljutott odáig, hogy bemutassa az első öt év munkáját, alapítója meghalt. Ez a sajnálatos és váratlan esemény és a világjárvány, a 2019/2020 fordulóján esedékes beszámoló kiállítást az elmúlt öt év munkájáról kényszerűen elhalasztotta, így a “Lát-Lelet”, a Szebeni Műhely jubileumi fotótárlata c. kiállítás végül 2021 őszén valósult meg a World Press Photo kísérő kiállításaként a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A műhelyt életre hívó és azt összefogó alapító halála után a tagoknak újra kellett gondolniuk a közös munka menetét. Szinte kivétel nélkül a folytatás mellett döntöttek. Felvették a Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport nevet. 2020-tól a műhely tevékenysége pedig a választott elnökség irányítása alatt zajlik a közösen megfogalmazott elképzelések mentén.

A vezetőváltással egy időben szélesre tárták a Műhely képletes kapuját és bárki érdeklődő számára lehetővé tették a tagság elérését, feltéve, hogy az alkotóközösség kétharmada megszavazza a jelölt felvételi anyagát.

2022 júniusában kerülhetett sor – immáron új keretek között – a következő alkotói elvonulásra, melynek helyszíne a szerbiai Zenta lett. A Műhely tíz tagja töltött el itt másfél hetet és örökítette meg a bájos kisvárost és annak környékét a saját stílusában és érdeklődése szerint.

A létrejött anyag igen sokszínű témaválasztását és műfaját tekintve is. Volt, aki maradt a dokumentarista ábrázolásmódnál, volt, aki a street fotográfia eszközeihez nyúlt, megint más a kettős expozíciós technikával kísérletezett. A képeken keresztül többek között megismerhetjük Zenta magyar lakóit, nevezetességeit, de az elhagyatott, pusztulásnak indult helyszíneit is.

Többféle megközelítésben láthatjuk a Zentát keresztülszelő Tiszát: az alkotótelep résztvevői ugyanis minden évben meghatároznak egy kötelező feladatot, idén ez a folyóról készítendő mű volt.

A kiállítás részét képezi a zentai alkotótelepen készült, a

falakra fel nem került fotókból álló vetített képes összeállítás is.

 

A “Zenta 2022” c. kiállításon szereplő alkotók:

 

Bácsi Róbert László, Bánkuti András, Benkő Sándor, Erdős Dénes, Fazekas István, Kiss-Kohut Andrea, Kiss-Kuntler Árpád, Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt.

A kiállítás kurátora: Kincses Károly.

A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

A kiállítás június 11-ig előzetes bejelentkezéssel látogatható az Eötvös10 Művelődési Ház pincegalériájában

Telefon: +3616900974

Részletek

Kezdés:
05.16
Vége:
06.01
Esemény kategória:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

 Kedves Vendégeink!

Az Eötvös10 Művelődési Ház június 9-én, vasárnap, a választás napján szavazóhelyiségként funkcionál. Ezen a napon nem lesznek programok a házban, a kiállítások sem látogathatóak! Megértésüket köszönjük!

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!