Partizán Filmklub

München-Berlin Wanderung (Oskar Fischinger, 1927) ’4

Menschen am Sonntag (Robert Siodmak; Edgar G. Ulmer, 1929) ’75

Már a Partizán Harun Farocki filmhetén (2022 ősz) és a SZTRÁJK vetítéssorozat során (2023 tavasz) is azzal foglalkoztunk, hogy milyen életmódokat, magatartásmintákat, társadalomképet kínál föl, ír elő számunkra a mozgókép: a játékfim, a reklám, a propaganda, az oktatási filmek, a tudományos filmek – ennek az összeolvasásnak pedig az a célja, hogy az egyik formában, műnemben felfedezzük a másikat, ne a megszokott elválasztások, hanem új fogalmak mentén beszéljünk a filmről.

A SZABADIDŐ program is ebbe a gondolkodási láncba kapcsolódik.

A film megszületése formálja a városi csellengő, a flâneur képzetének alakulását, és (a fiatalabb városokban, mint Budapest is) egyidős azzal a modern urbanizációval, amely létrehozta a munkások és a polgárok számára az utcát, a passzázsokat, a parkokat, a ligeteket és legfőképp magát a mozit az önálló időtöltés, a szabadság, a lézengés, a szemlélődés, a szerelem helyszíneként. A film nemcsak mozibajárásként, hanem eszközként, közvetítőként is kivonhatatlan a két világháború közötti időszak pihenési formáiból. Amikor Dziga Vertov elkészíti az Cselovek sz kinoapparatomot, nemcsak a villamosított városnak ad esztétikai formát, hanem azt is kijelenti, hogy a város és az élet már elképzelhetetlen a kamera nélkül, amely megfigyeli, korlátozza és megképezi őket.

Ezt bontják ki 1968 kritikai elméletei, amelyek a legeredetibb leírását adják annak, ahogy – többek között a film, a mediális kép által – a „szabadidőnk” is elidegenedik belső szükségleteinktől, föloldódik a totalitásban, csak közvetített formában hozzáférhető.

Elsősorban ez a két értelmezési keret, a modern nagyváros és 1968 alakították a filmprogramot, amely tehát főként a két világháború közötti és a párizsi/prágai felkelés szelleméhez kapcsolódó művekből áll.

Az első alkalmat egy egyedülálló rövidfilm, a ritmikus-geometrikus, absztrakt filmjeiről ismert Oskar Fischinger „road movie-ja”, „útinaplója”, a München-Berlin Wanderung nyitja. A film rapid képek, snittek, áttűnések sorozata, négy percbe sűrített München-Berlin távolság. Ez egyszerre vezet a csavargás, az országjárás mint a programban gyakran visszatérő szabadidő-forma felé, felidézi a csavargót kísérő kamerát, hogy a csavargás sem közvetlen, premediális tapasztalat, hanem átitatja feldolgozása, továbbítása, a filmcsinálás öröme, végül pedig lehetőséget ad arra, hogy több aspektusból beszéljünk a Weimari Köztársaság filmkultúrájáról.

Ezt követi a Menschen am Sonntag, az eufória, az ártatlanság, a szexualitás, az önfeledt szabadság filmje, amelynek minden szikrázó, boldog mozzanatát munka, száműzetés, elnyomás szorítja keretbe a film történetében és a történelemben is.

Négy berlini fiatal a Wannseehez megy fürdeni vasárnap, az egyetlen napon, amikor maguk lehetnek. Játékosak, igazi városi modernek, akik szentimentálisan vonzódnak a természethez, a kiszakadáshoz. Félelemérzetükről, történelmi tudatukról nem számol be a film. Fürdeni, rohangálni, bújkálni, csábítani szeretnének. De az árnyék nemcsak ex negativo jelenik meg, nemcsak arról van szó, hogy a film készítői mind fiatal zsidók, hogy Moriz Seeler producert 1942-ben kivégzik, a rendezők Curt és Robert Siodmak, Edgar G. Ulmer, Billy Wilder, valamint Fred Zinnemann pedig nem sokkal később Hollywoodba menekülnek. A Menschen am Sonntagban maga a cselekmény, a film időszerkezete fejezi ki legjobban a boldogságra, szabadságra leselkedő veszélyt. Ahogy a zárlat mondja: újra hétfő, újra munka…

Egy napon belül kell rögzíteni és elképzelni egy olyan várost, amelynek a szervezésében nincs hierarchia, nincs központ, amelyben a nemzetköziség, a sokféleség a közösségi együttlét alapja, amelyben a közterek éppúgy szabadságot ígérnek, mint a magánszféra. Az Emberek vasárnap című filmben egyszerre mutatkozik meg a médium valóságrögzítő, bizonyító ereje, és a közösségi képzelet teremtő ereje.

A Partizán Filmklub célja, hogy filmprogramokat mutasson be, több, egymással párbeszédben lévő filmet összefüggésben vetítsen. Ahogy egy képzőművészeti alkotásról is több szempontból lehet gondolkozni egy kiállításon, a mi programjaink is úgy állnak össze, hogy a filmek megvilágítsák egymást. Ahogy eddig, a vetítéseket most is beszélgetések követik, hogy az összeállítást, az egyes műveket és a filmek jelen helyzetünkhöz való viszonyát együtt dolgozhassuk fel.

A SZABADIDŐ program november 2-án, 23-án és december 13-án újabb vetítésekkel folytatódik.

További információ:

A helyszínen van büfé szolgáltatás. A vetítés ideje alatt ruhatár fog működni.

A műsor változtatásának jogát fenntartjuk!