Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Oláh Ibolya koncert az Európa-nap alkalmából

05.09 18:00-19:00

Ének Oláh Ibolya
Billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, vokál Födő Sándor
Gitár, vokál Csókás Zsolt
Basszusgitár Papesch Péter
Dob, vokál Kottler Ákos

A Dal 2022 című televíziós műsort frissen megnyert Oláh Ibolya 2022-ben új dalokkal és nagylemezzel tér vissza, újrafogalmazza magát, friss zenekarral és alkotótársakkal, Födő Sándor zeneszerzővel, Hegyi György és Csakmag Vivien szövegírókkal. A Nem adom el című, tavasszal megjelent nagylemezének címadó felvétele nyerte A Dal 2022-t, az új album pedig ezen a koncerten debütál, a tőle megszokott őszinteséggel, zenei mélységgel, és elementáris, sodró rock’n’rollal.

Oláh Ibolya autodidaktaként merült el a zenélés és éneklés világában, ösztönös tehetsége hamar meg is mutatkozott, a 2003-as tehetségkutató második helyezettje lett. Ritka mélységű, karcos, de erővel teli hangja generációja egyik legizgalmasabb énekesévé tette, akinek már 2004-es első lemezét (Egy sima, egy fordított) félig a Presser Gábor-Sztevanovity Dusán szerzőpáros, félig Novák Péter írta. Az egy évvel későbbi második album (Édes méreg) beharangozó dala, a Magyarország az egyik legnagyobb slágere lett. Oláh Ibolya közben színházi és filmes szerepekben is sikerrel próbálta ki magát (sőt, korábban labdarúgóként is), 2010-ben pedig harmadik albuma is megjelent, az El merem mondani már címével is jelezte, hogy az életéről, érzéseiről, és az előző évek történéseiről szólnak dalai. 2018-ban aztán ismét Presserrel dolgozott. A 28 dalos Voltam Ibojka című könyv-cd anyagát nagyobb részben kortárs költők versei adják. Ebből az albumból készült a Női Posta c. színház-koncertje, ami 2021 ősze óta folyamatosan látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A számos rangos díjjal kitüntetett énekes ötödik lemezét Födő Sándor által komponált és hangszerelt dalok uralják, Oláh Ibolya pedig pályájuk csúcsán járó zenészeivel olyan gitáralapú, világzenei elemeket is vegyítő pop-rockzenét ad elő, amelynek őszintesége mindig is jellemezte pályáját.

 

Részletek

Dátum:
05.09
Időpont:
18:00-19:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Hunyadi tér
Hunyadi tér
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!