Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Helytörténeti séták Katona Csaba történésszel: Ami az emléktáblák mögött van – Fejezetek Terézváros lakóinak életéből

09.24 10:00-12:00

Terézváros utcáin sétálva lépten-nyomon emléktáblákba ütközünk, amelyek hol pár mondatban, hol csak egy pár szóban tájékoztatnak arról, hogy egy-egy épületben (vagy az annak a helyén álló régebbiben) ki született, élt, dolgozott, halt meg. Igen gyakori jelenség, hogy a név igazán semmit nem mond, máskor, ha mond is, alig-alig tudunk valamit arról, akinek emléktáblája előtt akár naponta elhaladunk. A séta arra tesz kísérletet, hogy az emléktáblák mögé kukkantva kicsit jobban megismerjük azokat, akiknek emlékét őrzik e jelek. Ha úgy tetszik: a sablonmondatok helyett emberi arcokat, sorsokat, történéseket lássunk meg.

 

A sétára elsőként jelentkezhetnek a helytörténeti kártyával rendelkezők a Hatker hatkor – helytörténeti klub szeptemberi programján. A szabad férőhelyek függvényében a klubfoglalkozást követő naptól a sétajegyek megvásárolhatóak az Eötvös10 pénztárában nyitvatartási időben.

A találkozás helyéről szóló információt a jegy megvásárlásakor kapják meg a jelentkezők.

A séta ára: 1600 Ft/alkalom, terézvárosiaknak: 800 Ft/alkalom

A séták a 2022-es helytörténeti kártyával rendelkezőknek az év során 5 alkalommal ingyenesek.

Információ: Szebellédi Erzsébet +36-1/690-0995; szebelledi@eotvos10.hu

Részletek

Dátum:
09.24
Időpont:
10:00-12:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!