Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

ELHALASZTVA! – Eötvös10 Meseszínház

12.15 10:15

Kedves Vendégeink, Barátaink,

 

szeretnénk, ha mindannyiunknak békés, szép karácsonya lehetne, ezért a súlyos járványhelyzetre tekintettel december 6-tól beltéri, ültetett, saját programjainkat a jövő évre halasztjuk. Egészen pontosan akkorra, amikor már biztonságosabban lehetünk együtt. Önöknek és nekünk is van személyes felelősségünk abban, hogy vigyázzunk magunkra és másokra, segítsük az értünk dolgozó egészségügyet. Mi most ezzel tudunk hozzájárulni mindannyiunk biztonságához.

A találkozásról ugyanakkor nem kell lemondanunk. Mindenkit szeretettel várunk szabadtéri, ünnepi helyszíneinken, koncertjeinken és családi rendezvényeinken: a Hunyadi téren, a Westend Tetőkertjén, illetve az Eötvös10 belső teraszán. Mert szeretnénk idén karácsonykor is együtt lenni Önökkel, Veletek – hiszen az ünnepvárás közösségi élményként még szebb. Kiállításaink – a Keleti Éva 90! és a JátechTér – ezután is látogathatóak – természetesen egyénileg, távolságtartással, maszkot viselve, adventi kézműves programjainkat pedig az Eötvös10 teraszán tartjuk meg.

Kávézónk szintén továbbra is várja a különleges teákra, kávékra vágyókat, nyitvatartási időben. A Mizaru Mambou Caffe tökéletes helyszín egy romantikus estére vagy egy felejthetetlen beszélgetésre. Bízunk benne, hogy a járvány enyhülésével hamarosan az Eötvös10 beltéri helyszíneit is ismét megnyithatjuk. Addig is találkozzunk szabadtéri rendezvényeinken!

Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Gálvölgyi Dorka vezérigazgató és az Eötvös10 csapata

 

Kovácsovics Fruzsina és zenekara: Az elfeledett mézescsók
Gyerekkoncert

4-9 éves gyerekek számára

A koncerten részben kortárs költők, Lackfi János és Szalóczi Dani versei lettek egzenésítve, részben pedig “varázstoll” segítségével Fruzsina is írt dalszövegeket.
Derűs, ismeretterjesztéssel átszőtt, interaktív utazásra hívja a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket – “rákapcsolódni” az apró öröforrásokra, jól érezni magunkat és közben gyerekszemmel szemlélni a világot. A nézőtér játszótérré változik, van együtt mondókázás, együtt éneklés, megtanítja a pingvintáncot, sőt azt is, hogy mi mindenre jó a Hepperedeppe-heppendre varázsige…

A jegy ára: 1200 Ft (csoportoknál 10 fő felett 1 kísérő részére ingyenes a belépés)
Inforáció: Kontha Nelli +36-1/690-0990; kontha.nelli@eotvos10.hu

Részletek

Dátum:
12.15
Időpont:
10:15
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Eötvös utca 10.
Eötvös utca 10.
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!