Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Dokumentumfilmklub: Anyáim története

11.22 19:00

Anyáim története

Dér Ásia és Haragonics Sári filmje

Magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2020

egész estés dokumentumfilm

A vetítések után az alkotókkal és szakértőkkel kötetlen beszélgetés keretében találkozhat a közönség. A Mérei Anna által elindított programot ezentúl Stőhr Lóránt filmkritikus, egyetemi docens vezeti. A vetítések után az alkotókkal és szakértőkkel kötetlen beszélgetés keretében találkozhat a közönség.

Virág parlamenti képviselőként belefáradt a számára kilátástalannak tűnő ellenzéki létbe és ott- hagyta a politikai pályát. Zenész barátnőjével, Nórával úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani. Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbefogadásra váró kislányról. A két és fél éves kislány nevelőszülőknél van és jelentősen le van maradva kortársaitól. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak.

A két rendező, Dér Asia és Haragonics Sári különleges érzékenységgel követi végig a várakozás in- tenzív időszakát, majd a családdá válás örömteli és küzdelmes mindennapjait. Míg Virág ösztönösen ráérez az anya-szerepre, Nóra nehezen találja a helyét a családban. Félelme, hogy a kislánynak nincs szüksége két anyára, alapjaiban kérdőjelezi meg, amit addig önmagáról gondolt. A szülővé válás ne- hézségei mellett a magyar kormány melegekkel szembeni kirekesztő családpolitikájával is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását.

Rendező Dér Ásia és Haragonics Sári
Producer László Sára, Gerő Marcell
Koproducer Szakonyi Noémi Veronika
Executive Producer Hanka Kastelicová, Závorszky Anna

Gyártó Campfilm, HBO Europe
Társproducer Match Frame Productions
Operatőr Dér Asia
Vágó Erdélyi Flóra
Hangmérnök Haragonics Sári
Hangmester Bohács Tamás, Várhegyi Rudolf, Puszta Márk

GrafikusTillmann Hanna

Támogatók
Sundance Institute Documentary Film Program
Open Society Foundations
Magyarország Filmszakmai Adókedvezmény

Házigazda: Stőhr Lóránt filmkritikus, egyetemi docens

Jegyár: 1.000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak és pedagógusoknak: 750 Ft, terézvárosiaknak: 500 Ft – kedvezményes jegyek csak az Eötvös10 pénztárában válthatók!
Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.

Részletek

Dátum:
11.22
Időpont:
19:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!