Terézvárosban a világ – bemutattuk a Konyharegéket!

Nagy volt a nyüzsgés november 29-én a Liszt Ferenc téri Korhely Faloda&Daloda gasztrokocsmában. Egy kisebb világtalálkozó volt a VI. kerület szívében, ugyanis megtartottuk a „Konyharegék – Multikulturális ételképek Terézvárosból” című kötet bemutatóját, amelynek szereplői VI. kerületben élő nem magyarok.

Budapest 150. születésnapját Gálvölgyi Dorka, az Eötvös10 vezetője már előre megünnepelte, hiszen körülbelül egy éve találta ki: ez alkalomból készüljön egy olyan könyv, amely oly színes, sokrétű, befogadó és elfogadó, mint amilyen Terézváros. Egy könyv, amely összehoz bennünket a szűk körfolyosós, régi bérházak aprócska konyháiban, odahív a tágas Andrássy út villáinak decens étkezőasztalai köré. Mert két dolog egész biztosan közös nevezőre hoz minden embert: a szülőföld legkedvesebb étele és a messziről hozott emberi történetek.

A Konyharegék című recept és sztori kötet ma már itt van a kezünkben: megszagolgattuk nyomdaillatú lapjait, hosszasan nézegettük csodaszép fotóit. Így nincs más hátra, mint az, hogy elkészítsük a benne található recepteket, majd a pisztáciás süti vagy a puff-puff majszolgatása közben, egy bögre kávéval a kanapéra kuckózva megismerkedjünk a tizenegy történet tizenegy főhősével. Tizenegy ember, akiknek útja egészen Terézvárosig kanyargott Vietnámból, Kanadából, Indiából vagy épp Nigériából.

A könyvbemutató házigazdája, Rákóczi Feri bölcsességgel nyitotta meg a tegnap délutánt: az étkezőasztal összeköt, mert amíg együtt eszünk, addig egymással beszélgetünk…

Talán egy kicsit a világot is megváltjuk minden egyes vacsora alkalmával. Az ételek illata és íze gyerekkorunk emlékeit rántja vissza a múltból: az anya húslevesébe belefőzött szeretet évtizedek múltán is képes átölelni bennünket, a nagyi körömpörköltje még ma is túlcsorduló nosztalgiával tölti el egész lényünket, a papa bajai halászlevét pedig képtelenség tökéletesre varázsolni, mert a legfontosabb összetevőt már nem tudjuk hozzáadni…

 

A Konyharegék könyvbemutatóján közel hatvan ember „ülte körül az asztalt”, és kóstolt meg tradicionális ínyencségeket, amiket egy magyar tűzhely mellett sem őrdöngőség elkészíteni. Ez a könyvbemutató összehozott bennünket – a világ legkülönfélébb tájairól.

A vacsora hamar elfogyott, mi is szétszéledtünk, de a Konyharegék marad – hosszú utat tett meg, és akár a te otthonodba, a ti asztalotokig kanyaroghat. A Konyharegék – Multikulturális ételképek Terézvárosból című könyvet becsempészheted a karácsonyfa alá, beköltöztetheted a konyhádba. Személyesen az Eötvös10 pénztárában vásárolhatjátok meg a könyvet, de online is meg tudjátok rendelni, ha írtok egy e-mailt az ajandek@eotvos10.hu-ra.

Köszönet a Korhelynek a csodás helyszínért, és hogy a könyvben szereplő négy ételt elkészítették nekünk! Köszönjük Hadik Andreának a tolmácsolást, és a könyv szereplőinek a részvételt! Köszönjük Sissónak és Gábornak, hogy megmutatták: Terézvárosban nemcsak mi, Magyarországon születtek lelnek otthonra, hanem mindenki, aki erre a picinyke kerületre bök a térképen!

Köszönjük a könyv szereplőinek – Aniko Fenyvesi, Antoaneta Sztajkova, Christopher Simmersbach, Ferhat Güray, Kaparelis Spyros, Kuzo Olesia, Michele Sità, Őexc. Dr. Modupe Enitan Irele, Olga Medrano Irazola, Sachin Chaucan, Virág Pham, – a történeteket és a recepteket.

Főzzetek, egyetek, beszélgessetek! J

 

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.

 

 

-rell-

 

fotó: Czerkl Gábor

Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!