Beszámoló a Terézvárosi Nyári Napközis Táborról 2023.

A Terézvárosi Nyári Napközis Tábort a terézvárosi önkormányzat megbízásából ebben az évben is az Eötvös10-et üzemeltető Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. szervezte.

A tábor 8 héten át, 2023. június 26-tól augusztus 18-ig biztosított a VI. kerületi gyerekek számára felhőtlen nyári kikapcsolódást, helyszíne a Bajza Utcai Általános Iskola volt.

A résztvevő 229 diák átlagosan több, mint 3 hetet töltött a Bajzában, közülük volt, aki csak egy hétig, sok kisdiák viszont végig velünk táborozott.

Minden résztvevő számára ingyenes volt a tábor összes programja, szolgáltatása, az önkormányzat által biztosított költségvetésből ezekre, valamint eszközökre, hűsítőkre, gyógyszerekre hozzávetőleg 3.250.000 Ft-ot fordítottunk, az étkezések kiegészítéseként hetente háromszor gyümölcsvásárlásra pedig több, mint 500.000 Ft-ot.

A gyerekek tematikus csoportokba jelentkezhettek a táborban, volt úszás, kézműves és sportcsoport. A pedagógusok és a technikai munkatársak egyaránt arra törekedtek, hogy a résztvevők számára élményekkel telivé, emlékezetessé tegyék a tábori heteket: A Bajzában sorversenyeket, vetélkedőket, érzékenyítő vakvezető kutyás programot, solymászbemutatót, polgárvédelmi bemutatót szerveztek. Ezen kívül a gyerekek néptáncoltak, népi játékokat játszottak, buborékfociztak, íjászkodtak, az utazó planetárium előadásait, valamint több mese-, ill. bábelőadást is megnéztek, de részt vettek fogászati bemutató foglalkozáson, csontkor-meghatározásos vizsgálaton is.

Külső helyszíni programokra az Állatkertbe, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumba, a Mezőgazdasági Múzeumba, a Néprajzi Múzeumba, a Postamúzeumba, a Mesemúzeumba, a Parlamentbe, az Északi Járműjavító kiállítására, a Vasúttörténeti Parkba, a Gyerekvasútra, a Vendéglátóipari Múzeumba, a Budapest Garden-be, a Tropicariumba, az Eleven parkba, a Csodák Palotájába jutottak el a diákok, az Eötvös10-ben koncerteken vehettek részt., de játszottak a Városligetben, a Tarzan Parkban, a Kockaparkban, az Olimpia parkban, bowlingoztak, délutánonként pedig a közeli játszótereket foglalták el a táborozók.

Szabadidejükben társasjátékokkal játszhattak, tollasoztak, pingpongoztak, ugróköteleztek, fociztak, kosaraztak vagy egyszerűen csak labdáztak a gyerekek.

Bízunk benne, hogy minden résztvevő örökre szóló élményekkel gazdagodott a táborban, és sikerült feltöltődnie a következő tanévre.

Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!