Izzó ösvények – Kótai Tamás Munkácsy Mihály díjas képzőművész kiállítása

Kótai Tamás képi világának forrásvidéke egy sohasem volt, mégis elevenen bennünk élő archaikus szimbólum- és motívumkincs. Nem értjük, de érezzük. Erős vágyat ébresztenek bennünk a képek, hogy titkos jelekként értelmezzük a motívumokat, melyeket a művész gondosan, nagy precizitással rajzol meg. Ezek a különös ábrázolatok – kicsit szlengesen fogalmazva – nagyon ott vannak, határaik, szerkezetük, struktúrájuk van, mégsem tudjuk őket egy-egy konkrét valós dologhoz kötni. Valós valótlanságok. A precíz rajzolatok síkszerűek, de olykor térbe fordulnak, ha egyikük szimmetrikus, a másik mellette biztosan felborítja a törékeny egyensúlyt. Helyük a kép terében esetlegesnek tűnik, de ha gondolatban arrébb toljuk, biztosan felborul minden. Olykor lényszerűek, máskor inkább ornamensek. A motívumok eredetét kutatva már sokan sokféle forrást megjelöltek – a különböző kultúrák, köztük a magyar népművészet formakincsét, a városi falfirkák világát. Jung szerint minden szimbólum, jel levezethető a mélytudat ősképeiből, melyek minden emberben azonosak. Ha létezik egy ilyen ősképállomány, akkor az, felszínre hozható, még pedig két módon; tudományos eszközökkel vagy művészi eszközökkel. Kótai talán öntudatlan, de ezt kutatja, ezt keresi rögeszmésen, évek óta.

Nagy T. Katalin művészettörténész