Az ASTANGAJÓGA Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány az Eötvös10 Művelődési Ház együttműködésében
,,Szláv-magyar szavalóverseny” címmel terézvárosi lakosoknak, Terézvárosban tevékenységet végző, gyerekekkel foglalkozó civil szervezetekkel és köznevelési intézményekkel kapcsolatban álló gyerekek számára szavalóversenyt hirdet három korcsoportban:
első csoport 7-10 évesek; második csoport 11-13 évesek; harmadik csoport 14-16 évesek.
A versennyel a szervezők célja a fiatal generációval megismertetni a körülöttünk élő szláv népek költészetét, elősegíteni a művelődést, a szláv és a magyar kulturális értékek megőrzését.
A versenyre a szláv és a magyar kultúra nagy költőinek egy szabadon választott versével lehet jelentkezni, melyeket előadni nemzetiségi nyelven is lehet. Az előadás hossza maximum 5 perc lehet.
A szavalóversenyen való részvétel feltételei:
- a jelentkezési határidőig jelentkezni szükséges e-mailben egyénileg vagy csoportosan (intézményi, szervezeti jelentkezéssel) a résztvevő nevével, életkorával, az előadásra kiválasztott szerző nevével és a mű címével;
- a jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk e-mailben.
Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: [email protected]
Jelentkezési határidő: 2025.május 31.
Minden korcsoportban három előadót díjazunk egyedi ajándékkal.
A szavalóverseny ideje: 2025. június 15. 10:00 órától
Helyszíne: Eötvös10 Művelődési Ház, 1067 Budapest, Eötvös u. 10
Az ASTANGAJÓGA Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány az Eötvös10 Művelődési Ház együttműködésében ,,Szláv-magyar népmesék” témakörben terézvárosi lakosoknak, Terézvárosban tevékenységet végző, gyerekekkel foglalkozó civil szervezetekkel és köznevelési intézményekkel kapcsolatban álló gyerekek számára
rajzpályázatot hirdet 4 korcsoportban:
- korosztályok: első csoport 4-6 évesek; második csoport 7-10 évesek; harmadik csoport 11-13 évesek; negyedik csoport 14-16 évesek.
- a következő szláv és magyar közös népmesék által ihletett rajzokat várunk: Macskacicó (magyar mese), Béka királykisasszony (szláv változat), Mese az aranyhalról (szláv mese), A halász és a felesége (magyar változat), Nagytakarítás a napnál (szláv mese).
Ennek keretében olyan rajzok elkészítésére kérünk minden pályázót, melyek megjelenítik a mesék szereplőit, történeteit.
Minden egyes pályamunka hátoldalán szerepeljen a szerző által adott cím, a szerző neve, életkora, elérhetősége (e-mail cím), beküldő intézmény, szervezet neve.
A pályamunkák beérkezési határideje: 2025.május 31.
A pályázaton való részvétel feltételei:
- a pályamű készítéséhez ceruzarajz vagy festés technika alkalmazható;
- a rajzok normál vastagságú karton- vagy műszaki papírra készüljenek;
- egy pályázó részéről legfeljebb 2 darab rajzot tudunk elfogadni, melyeknek mérete A/4, A/3 formátum.
A legjobb alkotásokból az Eötvös10 Művelődési Házban kiállítást rendezünk.
Minden korcsoportban 3 alkotás jutalomban részesül.
A beérkezett pályamunkák díjazásának ideje: 2025. június 15.
Az elkészített pályamunkákat a következő címre lehet postázni, vagy nyitvatartási időben személyesen leadni:
Eötvös10 Művelődési Ház, 1067 Budapest, Eötvös u. 10
A borítékra kérjük írják rá:
,,Szláv-magyar népmesék”