- május 5-9. között került megrendezésre az Európai Unió egyetlen, rendszeresen megtartott roma színházi fesztiválja a Független Színház Magyarország szervezésében, melyhez az Eötvös10 Művelődési Ház mellett idén társszervezőként csatlakozott a Ferencvárosi Pinceszínház is.
Mi fér bele öt napba? Öt országból hét színházi előadás, három koncert, egy performansz, egy kiállítás és egy kerekasztal-beszélgetés várta a látogatókat, akik a megjelenített cigány közösségek értékei és kihívásai mellett azonosulhattak a sajátjaikkal, amellett, hogy sokaknak felejthetetlen élményt okozott a fesztivál családias hangulata, amire a szervezők nagy hangsúlyt fektettek.
Az idei év uralkodó műfaja a stand up, eszköze pedig a humor volt.
Az Eötvös10 Művelődési Házban a nyitóelőadás a bukaresti Giuvlipen Társulat Ébredjetek, Romák c. produkciója volt, ami kíméletlenül szétcincálta a gender téma iránt fanyalgókat. Volt itt minden, ami nemiség: bátran vállalt melegség, aszexualitás-biszexualitás, nemibaj és azok hozadékai, valamint a női idősödéssel járó szépségek és kényelmetlenségek.
Tallér Edina által írt és Gulyás Hermann Sándor rendezte Rosszarc c. darabbban Gerner Csaba egy, roma identitásában megbicsaklott, rém kellemetlen színészpedagógust alakított, aki a karakterformálás és fejlődés számtalan árnyalatát mutatta meg.
A harmadik napon Forgács Rudolf (feat. Said Dániel) Cigány, de rendes c. stand up előadásának legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a művész némán, gitárszólót játszva ült a színpadon. Közben a kivetítőn a méltatlanul magára hagyott és elfeledett Puczi Béla történetét olvashattuk, aki a marosvásárhelyi események során elhíresült „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok” mondat skandálójaként vált ismertté.
Horváth Kristóf „Színész Bob” Cigyar Magány c. stand upja egy szívmelengető önismereti út a művész megéléseiről és kudarcairól. Állítása szerint a társadalom nem rasszista, pusztán szenved az önismeret hiányától. Szerinte a felismerés, hogy miként viszonyul önmagához, az már abban is segít, hogy másokkal is elfogadóbb legyen.
A programok a Ferencvárosi Pinceszínházban Váradi Béla Ma nem akartam kisebbségi lenni c. performanszával folytatódtak. A performansz egy időben kibomló, élő alkotási folyamat volt, mely a személyes emlékezet, az öröklött történetek és a reprezentáció törékeny mechanizmusait vizsgálta.
A művész munkásságát feldolgozó dokumentumfilm vetítése alatt a térben, testét átmeneti felületté tette, amelyen a mozgó képek időlegesen megjelentek és eltűntek. Egy nagyméretű molinóból — saját archívumának egy korábbi darabjából — kivágta édesapja életnagyságú alakját. A gesztus egyszerre volt destruktív és konstruktív: a kép megszűnt, hogy testté alakulhasson.
Munkáját a MKE elsőéves kurátor szakos hallgatói segítették.
Riah Knight Hazudj velem c. előadásának középpontjában az áll, hogy miként lehetünk sebezhetőek egymással szemben, amikor a körülöttünk lévő világ keménységet követel tőlünk? Hogyan várhatjuk el másoktól az őszinteséget, ha még önmagunkkal sem vagyunk őszinték? Riah Knight az intimitás terét teremtette meg a vágy provokatív feltárásával és azzal, hogyan fejezhetjük ki hitelesen azt. Önmagát és a közönséget is ugratva és gyötörve Riah vallási és mitikus alakoknál kereste a válaszokat a humor és az önvizsgálat együttes alkalmazásával.
A római Rampa Prenestina Társulata Bizonytalan identitások c. produkciója öt fiatal egymást követő stand up-jából állt. Központi témájuk a „Ki vagyok én” ahhoz képest, hogy milyen társadalom veszi körül őket. Ez a társadalom néha könyörület nélküli, időnként egészen brutális, de annyira eszetlen, hogy már szerethető, legalábbis a fiatalok — akik szerint ők Giorgia Meloni rémálmai — történetei ezt igazolták vissza.
A Fesztivál utolsó stand up-ja a Független Színház Magyarország Ki nevet a végén c. produkciója volt. Négy fantasztikusan derűs, az életigenléstől kicsattanó, pozitív energiákat sugárzó nő mesélt az életéről úgy, hogy a nevetéstől szem nem maradt szárazon. Balogh Orsolya, Farkas Ramóna, Merina Camacho Abigail és Lakatos Lucia együtt és külön-külön is megmutatták, hogy a humorhoz nem kell nagyágyú.
A Fesztivál zárókoncertje Riah Knight szóló előadása volt. Riah egy szál gitárral az R&B, a folk, a trip-hop és a performansz költészet ötvözéséről ismert zenéje csendesebb vidékre költözött – rétegzett, akusztikus és lassú. Énekét megindító dalszövegek és laza, érzéki előadásmód jellemezte, de loopolva valamivel testesebbé vált. Folkos és egy kicsit földöntúli, az indiai drone koncepciójára épített – egy hosszan tartó, meditatív alapra, amelyből a dallam, formát öltött. A koncert végén a már sokat látott műszaki munkatársak csillogó szemmel, elismerően bólogatva annyit mondtak: „Világklasszis!”
Fotó: Váradi Béla
