Összefoglaló a 2022-es „Így írunk mi a Hatkerben!” kerületi szépírói versenyről

Az „Így írunk mi a Hatkerben!” kerületi szépírói versenyt Terézvárosban már 5. alkalommal írta ki az Eötvös10-et üzemeltető Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt.

Ebben az évben is három korcsoportban – az 5–6., ill. a 7–8. osztályosok, valamint a középiskolások – és két kategóriában (vers vagy rövid próza) pályázhattak a diákok.
Idén összesen 34 alkotás érkezett 28 pályázó diáktól, 3 általános iskolából – a Bajzából, a Derkovitsból és a Vörösmartyból –, illetve 2 középiskolából: a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, valamint a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézményéből, valamint 3 Terézvárosban lakó, de nem ide járó diáktól.

 

A beérkezett alkotásokat háromtagú zsűri bírálta el:

  • Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus, a zsűri elnöke
  • Kuczkó Andrea, a Körúti Könyvtár vezetője
  • Kovács-Cohner Róbert költő, drámaíró, dramaturg, publicista, az Eötvös10 munkatársa

 

A díjátadó ünnepséget április 11-én, a magyar költészet napján tartották az Eötvös10 színháztermében.

Az emléklapokat és okleveleket, valamint az ajándékokat a zsűri tagjai adták át a pályázó diákoknak.

A díjakat és ajándékokat a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. biztosította a diákok számára:

a kiemelt 1. helyezettek 15.000 Ft-os könyvutalványt, a 2. helyezést elért diákok 7.000 Ft-os, a 3. díjban és a különdíjban részesült pályázók pedig 5-5.000 Ft-os, az Írók Boltjában beváltható könyvutalványt kaptak ajándékba. Ezen túlmenően minden résztvevő egy jegyzetfüzetet és tollat vihetett haza. Az ajándékokat a Zrt. és egyben az Eötvös10 vezetője, Gálvölgyi Dorka adta át.

 

A díjátadón az esemény háziasszonya, Tenki Dalma színművész köszöntötte a közönséget. Ezután Kukorelly Endre, a zsűri elnöke röviden értékelte a versenyt, tanácsokkal látta el a versenyzőket, biztatta őket a további alkotásra és a rendszeres olvasásra. A díjak kiosztásakor a két kiemelt első díjat nyert alkotást Tenki Dalma színművész értő tolmácsolásában hallgathatták meg a résztvevők.

 

A verseny végeredményéről és a díjak, ajándékok átvételéről a résztvevőket e-mailben is értesítik a szervezők.

 

 

A 2022-es „Így írunk mi a Hatkerben!” kerületi szépírói verseny díjazottjai:

 

5-6. osztály vers és próza kategóriában

1., 2. és 3. díjat nem adott ki a zsűri,

különdíjas lett a mindkét kategóriában legjobbnak ítélt alkotást beküldő

Petrovits Aliz Dóra, a Derkovits Gyula Általános Iskola 6. osztályos tanulója,

tanára: Halász Margit

 

 

7-8. osztály vers kategóriában nem érkezett be pályázat.

 

7-8. osztály próza kategóriában:

A zsűri nem adott ki díjat.

 

 

Középiskolás vers kategóriában:

 

Kiemelt I. helyezett:

Bónus Angéla, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. osztályos diákja, tanára: Hortobágyi Katalin

II. helyezett:

Zágoni Regina, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. osztályos diákja, tanára: Hortobágyi Katalin

 

III. díjat nem adott ki a zsűri.

 

Középiskolás próza kategóriában:

 

Kiemelt I. helyezett:

Szedlacsek Anna, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 10. osztályos diákja, tanára: Varga-Urbán Zoltán

II. helyezett:

Gellér Mihály, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 9. osztályos tanulója, terézvárosi lakos

 

III. helyezett:

Lencse Virág Mercédesz, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 10. osztályos diákja, tanára: Tasi Kata

 

III. helyezett:

Reichardt-Varga Réka, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 9. osztályos diákja, tanára: Hortobágyi Katalin

 

 

 

Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!