Miközben sorra zárnak a klubok Budapesten, megnyílik a KELETI BLoKk – immerzív színházi bemutató az Eötvös10-ben
Március 13-án, pénteken mutatja be a Radnóti Színház az Eötvös10 Színháztermében a KELETI BLoKk című immerzív színházi előadást, amelyet a Sirokkó Szövetkezet fiatal alkotói, Regős Simon és Cs. Nagy Adrienne írtak. A produkció a Radnóti Színház, a Sirokkó Szövetkezet és az Eötvös10 együttműködésében jött létre.
Az előadás egy képzeletbeli budapesti klub, a KELETI BLoKk világába vezeti a nézőket, ahol a HEVöN nevű bulin tragikus esemény történik. A történet áldokumentumként működik: egy elképzelt ügy aktáján keresztül próbálja rekonstruálni, mi történt azon az éjszakán, és hogyan értelmezi utólag a társadalom egy tömegtragédia történetét.
A produkció különlegessége az immerzív forma. A nézők két különböző perspektívából élhetik át az eseményeket: a „zarándokok” a színpadon, a megidézett szórakozóhely terében mozoghatnak, míg a nézőtéren ülő „kadétok” a Nemzeti Janicsárképző hallgatóiként, kamerafelvételek segítségével követik az események rekonstruálását.
„A történetben nem felelősöket szeretnénk találni, inkább azt vizsgáljuk, hogyan jut el egy társadalom odáig, hogy ilyen tragédiák megtörténhessenek” – mondja Regős Simon rendező.
A KELETI BLoKk a rave kultúra közösségi eksztázisát és a vallási rítusok közös élményét is párhuzamba állítja: azt a pillanatot keresi, amikor a zene, a tömeg és az elengedés egyszerre válik spirituális tapasztalattá.
Az előadás különös aktualitást kap most abban az időszakban, amikor Magyarországon több ismert budapesti klub működését is hatósági intézkedések érintették, élénk vitát indítva a város éjszakai életének jövőjéről. A KELETI BLoKk így egy képzeletbeli klub megnyitásával idézi meg azt a teret, amely sok fiatal számára a közösség, a kiengedés vagy éppen a menekülés helye.
Bemutató: 2026. március 13. péntek
Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház, Színházterem
Szereplők: Bukovszky Orsolya, Gálhidy Gizella, Gellért Dorottya, Juhász Tibor, Juniki Noémi, Kádár Kinga, Katona Péter Dániel, Szirony Kornél e.h.
Zenészek: Molnár Barnabás, Zsolnai Domonkos, Gerner Koppány
Rendező: Regős Simon
Médiatámogató a Refresher magazin.
