Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Történetmeséléssel a polarizáció ellen – A Képes Alapítvány tavaszi záró eseménye

06.02 16:00-20:00

Az európaiak többsége úgy véli, hogy országaikban nagyobb a megosztottság, polarizáció, mint 10 évvel ezelőtt, és az emberek egyre inkább a „mi” és „ők” közötti ellentétben látják és írják le a politikát és a társadalmat. Minél polarizáltabb egy társadalom, annál inkább „törzsi” szemüvegen keresztül látjuk a világot, nem pedig mindenki közös javát szem előtt tartva. Az eltérő álláspontok megértése, sőt meghallgatása is egyre nehezebb ilyen légkörben. Eljön egy pont, amikor már nemcsak azt gondoljuk, hogy a másik megtévesztett, vagy tudatlan, hanem rossz szándékot is feltételezünk azokkal szemben, akik nem a „mi” csoportunkhoz tartoznak.

Amibe kapaszkodni lehet ilyen helyzetben az az, hogy a szemben álló csoportokhoz tartozók gyakran túlbecsülik különbségeiket („hamis polarizáció”), és azt hiszik, hogy a nézeteik távolabb állnak egymástól, mint valójában. Amennyiben lehetőséget kapnak a találkozásra, egymás meghallgatására és megértésére, az is kiderülhet, hogy értékeik közt jelentős átfedés van, és megismerve egymás történeteit érthetővé válik az is, hogy ki hogyan alakította ki jelenbeli álláspontját. Egymás megértése lehetővé teszi a negatív érzések csökkentését, és elfogadóbbá tehet a másik igényeivel szemben.

 

MIT TERVEZÜNK?

Olyan módszerek és anyagok kidolgozását, melyek segíthetnek a jelenség jobb megértésében és abban, hogy a polarizáció csökkenthető legyen a helyi közösségekben.

Céljaink elérése érdekében:

– írunk egy tanulmányt a polarizációról, melyben körbejárjuk a jelenséget, annak következményeit, és feltérképezzük, hogy a projektben résztvevő országokban (Magyarországon, Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban és Törökországban) az emberek hogyan élik meg a köztük lévő megosztottságot (ehhez online kérdőívet és személyes interjúkat is használunk)

– összeállítunk egy módszertani kiadványt, amely bemutatja, hogy hogyan használható a történetmesélés módszere a polarizáció csökkentésére

– fejlesztünk egy olyan történetmesélésre építő társasjátékot, amely segít a játékosoknak közös pontokat találni, még akkor is, ha úgy tűnik, nagyon mást gondolnak a világról

– kialakítunk egy olyan – a történetmesélés módszertanán alapuló – tréning-eszköztárat, melyre építve a polarizáció kérdését körbejáró workshopok szervezhetők

 

MIÉRT A TÖRTÉNETMESÉLÉST VÁLASZTOTTUK, MINT MÓDSZERT?

Mert a személyes történetek megosztása és meghallgatása

– segít a résztvevők közötti bizalom kiépítésében és az egymás iránti érdeklődésük felkeltésében

– lehetőséget ad a résztvevőknek arra, hogy érzelmi szinten kapcsolódjanak egymáshoz, mélyebb megértést tesz lehetővé

– elkerüli az elméleti vitákat, a meggyőződések cseréjét arról, hogy hogyan kellene élni az életet – ami ellenállást és ellenségeskedést válthat ki

– egyenlő státuszt biztosít a résztvevőknek (egyik történet sem fontosabb a másiknál)

– lehetőséget ad a résztvevőknek a közös pontok feltárására

– technikákat kínál a csoportokat megosztó témák nem sértő módon történő körüljárásához

Ha igazán figyelünk a másikra, új dolgokat tanulhatunk meg a világról, magunk is bölcsebbé válunk.

 

HOGYAN LEHET BEKAPCSOLÓDNI?

– az online kérdőív kitöltésével

– a készülő társasjáték tesztelésében való részvétellel

– kísérleti workshopon való részvétellel, mely a polarizáció témájával foglalkozik személyes élményeink megosztásán keresztül

 

További információ és jelentkezés: Rácz Anna: racz.anna@gmail.com

Részletek

Dátum:
06.02
Időpont:
16:00-20:00
Esemény kategória:
Esemény címkék:
,

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!