Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Helytörténeti séták: Utcák, házak, emberek

09.25 10:00

Sétavezető: Maczó Balázs várostörténész, muzeológus

A séták időtartama kb. 2 óra, megtett távolság 2−3 km.

A Hatker hatkor – helytörténeti klub városi sétáin különböző tematikák alapján szervezett útvonalakon mutatjuk be Terézvárost. 2021 második felétől új rendezőelv szerint, utcáról utcára járva ismerkedünk meg az adott közterület, s ezen keresztül a városrész történetével. Utánajárunk, hogy hogyan alakultak ki az egyes utcák: milyen városrendezési elvek érvényesültek a tervezésben, kik tervezték, milyen stílusban és főleg kiknek az itt álló épületeket. Megismerkedünk egy-egy ház építéstörténetével, híres lakókkal vagy az adott helyen működő cég, gyár történetével. Tartsanak velünk, töltsünk el közösen egy pár órát a régmúlt idők Terézvárosának hangulatában!

Utcák, házak, emberek – Csengery utca

A mai Csengery utca helyén valaha egy vizes árok húzódott. Ezért is nevezték sokáig Rákosárok utcának ezt a közterületet, aminek a nyomvonalát valamikor a Reformkorban alakították ki. Mai építészeti arculatát az eklektikus stílus határozza meg, de egy-két épület formájában felfedezhetőek mind a korábbi, mind a későbbi történeti stílusok is. A Csengery utca tekintélyét emelte, hogy valaha itt működött a kerület elöljárósága.

A sétára elsőként jelentkezhetnek a (2020-as) helytörténeti kártyával rendelkezők a Hatker hatkor – helytörténeti klub szeptemberi programján. A szabad férőhelyek függvényében a klubfoglalkozást követő naptól a sétajegyek megvásárolhatóak az Eötvös10 jegypénztárában nyitvatartási időben.

A séta ára: 1500 Ft/alkalom, terézvárosiaknak: 600 Ft/alkalom
A séták a 2020-as helytörténeti kártyával rendelkezőknek 2020-21-ben összesen 4 alkalommal ingyenesek.

Információ: Szebellédi Erzsébet +36-1/690-0995; szebelledi@eotvos10.hu

További séták:

2021. október 30., szombat 10.00
Utcák, házak, emberek – Aradi utca

2021. november 20., szombat 10.00
Utcák, házak, emberek – Eötvös utca

 

Részletek

Dátum:
09.25
Időpont:
10:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Külső helyszín
Budapest, Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!