Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Helytörténeti séták: Utcák, házak, emberek – A Nyugati tér körül

03.27 10:00-11:00

Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a sétára minden hely betelt!

 

Sétavezető: Maczó Balázs várostörténész, muzeológus

A séták időtartama kb. 2 óra, megtett távolság 2−3 km.

2022. március 26., szombat 10.00

A Nyugati tér körül

Városi sétánkon Budapest egyik legforgalmasabb és legismertebb terét járjuk körül. A Nyugati tér szerepét kezdettől fogva az itt megépült indóház, illetve később a pályaudvar határozta meg. Ez az 1840-es évektől hatalmas forgalmat generált a környéken, majd a Nagykörút kiépítésével kapott igazi városi teres arculatot a környék. Sétánkon megismerjük a tér legfontosabb épületeit, és felkutatjuk első lakóit is. Tartsanak velünk!

A sétára elsőként jelentkezhetnek a helytörténeti kártyával rendelkezők a Hatker hatkor – helytörténeti klub márciusi programján. A szabad férőhelyek függvényében a klubfoglalkozást követő naptól a sétajegyek megvásárolhatóak az Eötvös10 pénztárában nyitvatartási időben.

A találkozás helyéről szóló információt a jegy megvásárlásakor kapják meg a jelentkezők.

A séta ára: 1600 Ft/alkalom, terézvárosiaknak: 800 Ft/alkalom

A séták a 2022-es helytörténeti kártyával rendelkezőknek az év során 5 alkalommal ingyenesek.

Információ: Szebellédi Erzsébet +36-1/690-0995; szebelledi@eotvos10.hu

Részletek

Dátum:
03.27
Időpont:
10:00-11:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország
Scroll to Top

Sweet 90s multikulti farsang az Eötvös10-ben

Február 3. 20.30

Tisztelt érdeklődők!

Ma esti, december 7-i LEHETETLEN – Hajnóczy Soma estünk betegség miatt elmarad! Megértésüket köszönjük!