Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nyár a Hunyadi téren: Strokes Ütőegyüttes

július 23 18:00 - 20:00

Ingyenes, nyári programok minden korosztálynak Terézvárosban

Helyszín:
VI., Hunyadi térA soproni Ütőegyüttes 1996-ban alakult, s a jelenlegi felállásban az ezredforduló óta játsszanak együtt. Számos hazai és külföldi meghívással a hátuk mögött, úgy döntöttek, nevet változtatnak.
Így 2006-tól Strokes néven folytatták útjukat, s ütnek mindent, ami hétköznapjaink használati tárgyai, eszközei. Néhány “instrumentum” közülük: kukák, hordók, vödrök, botok, csövek, seprűk, mosófa… Műsorukra jellemző az ún. teátrális ütőzés, mely a ritmus és mozgás, lendületes és gyakran humoros előadásmódjában nyilvánul meg. Játsszanak bármin és mindenen. Olyan nincs, hogy valami nem hangszer.
Európában szinte egyedülálló módon használnak színes, hangolt csöveket, melyekkel bármilyen komolyzenei, vagy könnyűzenei sláger előadható.
Műsorukkal egyedi igényeknek is igyekeznek megfelelni, akár a rendezvény arculatára “szabott” produkcióval előállni. Előadásuk interaktív elemeket is tartalmaznak, hogy a közönség is velük együtt zenélhessen.

A részvétel díjtalan.

Részletek

Dátum:
július 23
Időpont:
18:00 - 20:00
Esemény kategória:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország

Eseménynaptár

augusztus «
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
»

Hírlevél feliratkozás