Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Hatker hatkor – helytörténeti klub

október 13 18:00

Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész előadása
Micsoda népek… Egy budai bérház meg az a förtelmes 20. század
„Keveseknek adatik meg, Budapesten meg pláne: születésem – 1956 – óta ugyanabban a lakásban élek. Gyerekként, amikor az ember a szavak bűvöletében él, és a világ birtokba vételének szinte mágikus módja a dolgok megnevezése, a másik nevének megtudása, gyakran faggattam nagyanyámat és a ház öregeit: hogy hívták azokat, akik előttünk itt laktak? Tizenkét évesen beírtam ezeket az információkat egy ronda szürke, spirálos noteszbe. 2017-ben a Budapest100 eseménysorozatának középpontjába a rakpartok kerültek. Hajdan gyönyörű házunk a világörökség része, Hauszmann Alajos alkotása, nosza, tárjuk ki a kaput mi is arra a két napra. Előszedem a szürke noteszt, annyi mindent tudok a lakókról, gyerekjáték lesz az egész. Aztán megnyitottam az Arcanum portált a neten, mondván a gépnek: Döbrentei utca 8., kis szógám, szimat! És szörnyen elszégyelltem magam. Jóságos ég, hiszen nem tudok én semmit. Zúdultak rám a nevek, a történetek, drámák és vígjátékok, elképesztő kavargásban ez az egész ótvar, gusztustalan, rossz emlékű huszadik század.”

Jegyár: 500 Ft/alkalom, terézvárosiaknak: 300 Ft/alkalom
Jegyvásárlás kizárólag az előadás előtt az Eötvös10 jegypénztárában.
Helytörténeti kártyával ingyenes.
A Hatker hatkor helytörténeti klubkártya 2020-as éves díja: 3000 Ft, terézvárosiaknak: 1500 Ft
A kártyával 2020-ban 10 klubfoglalkozás és 5 séta látogatható díjtalanul.

Részletek

Dátum:
október 13
Időpont:
18:00
Esemény kategória:

Helyszín

Eötvös u 10
Budapest, 1067 Magyarország

Eseménynaptár

október «
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
»

Hírlevél feliratkozás